Pesti Srácok

Katari vb: 1,7 millió dollár volt egy szavazat

Katari vb: 1,7 millió dollár volt egy szavazat

A The Sunday Times újabb részleteket közölt a 2022-es világbajnokságot rendező Katar megvesztegetéseiről, melyből kiderül, ázsiai országok képviselőit is lefizették, hogy azok megfelelő módon szavazzanak - írja az Index. A brit lap közölte először azt is, hogy Mohamed bin Hammam, az ázsiai konföderáció (AFC) egykori elnöke és egyben a FIFA korábbi alelnöke 5 millió dollárért vásárolta meg afrikai szövetségek vezetőinek a támogatását. Az újság tulajdonába többmillió dokumentum került, melyeket idő feldolgozni, ezért kerülhetnek nyilvánosságra fokozatosan a fejlemények. A mostani, szavazatonként 1,7 millió dolláros vesztegetésről szóló cikk is Hammamot említi, mint a közbenjárót, aki a kenőpénz mellett abban is segítkezett, hogy Thaiföld és Katar kormányai között meginduljanak a tárgyalások egy gázüzletről, amely több tízmillió dollárról szólt. Ennek keretében újratárgyaltak egy szerződést, ami évi 1 millió tonna cseppfolyós földgáz megvételét jelentette. Az újság szerint Hammam, akit azóta már korábban eltiltott a FIFA a labdarúgással kapcsolatos minden ténykedéstől, privát cégén keresztül intézte a lefizetéseket.

Forrás és fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.