Pesti Srácok

Kónya: a Szolidaritás Mozgalom szakíthat Bajnaiékkal

Kónya: a Szolidaritás Mozgalom szakíthat Bajnaiékkal

Az sem kizárható, hogy a Szolidaritás Mozgalom szakítani fog az Együtt-PM-mel, meg kell találni, hogyan lehet elérni legjobban az embereket – ezt Kónya Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A Szolidaritás Mozgalom vezetője szerint nem a szakítás az irány, de az biztos, hogy a Szolidaritás markánsan akar politizálni. A politikus elmondta: a tagság dönt majd arról, hogy együtt vagy külön folytatja-e a Szolidaritás. Hozzátette: június 21-én lesz egy strukturális váltás az Együtt-PM-ben, akkor eldől, milyen irányba megy a párt. A Szolidaritásnak van helye a politikai palettán, most mindenki keresi a maga helyét, mindenki talajt akar fogni – fogalmazott.

A kormányalakítással kapcsolatban azt mondta: még friss vagyok a parlamentben, de egyenesen rosszul éreztem magam Orbán Viktor beszéde alatt, a miniszterelnök retorikája szemfényvesztés, bohócság volt. Az Együtt-PM társelnöke szerint elképesztő volt hallgatni a miniszterelnököt, amikor arról beszélt, hogy a népet kell képviselni és a kormánynak nem lehetnek elit tagjai, közben ott ül vele szemben Lázár János, aki 23 milliós vadászatokra megy.

PestiSracok facebook image

A politikus elmondta: a kormányfő egy más világban él, az embereket is megtéveszti, de ez nem tarthat sokáig, fel kell nyitni az emberek szemét. Hozzátette: minden diktatúrának van egy felfutási ideje, az emberek félnek a hatalomtól, nem akarnak vele konfrontálódni. Elkezdődött a leszámolás a választás után, a hatalom terjeszkedik, nyomja ki a csápjait – fogalmazott. Kónya Péter kijelentette: van egy védekezési mechanizmus az emberekben, beállnak a hatalom mögé, de ez meg fog változni, a gazdaság egy luftballon, ami ki fog pukkadni. Az Együtt-PM társelnöke szerint tanulniuk kell a hibáikból, másképp kell politizálniuk ez után. Az önkormányzati választás után el kell kezdeni a bizalomépítést és egy új politikai generációt kell létrehozni.

Az interjú itt megtekinthető.

Fotó: atv.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.