Pesti Srácok

Korrupció: Tíz évet kapott egy büntetőbíró

Korrupció: Tíz évet kapott egy büntetőbíró

Büntetőbírót ítélt el csütörtökön nem jogerősen a Debreceni Törvényszék: N. Norbert Barnát, a Csongrád Megyei Bíróság volt tanácselnökét vezető beosztású, hivatalos személy által üzletszerűen, kötelezettségszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette, hivatali visszaélés bűntette és társtettesként hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt 10 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

A másodrendű vádlott K. József Gábor ügyvédet a bíróság felmentette a társtettesként, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás vádja alól. Az ítélet szerint N. Norbert Barna nyolcrendbeli vesztegetést követett el. A bíróság továbbá eltiltotta az egyetemi diplomájához kötött foglalkozás gyakorlásától és nyolc évre a közügyek gyakorlásától. N. Norbert ügye összefüggésben volt azzal a botránnyal, amelyben még 2011-ben őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba helyezték K. Zoltán szegedi sztárügyvédet. Ő egy kiemelt jelentőségű, 650 millió forintos adócsalási ügyben ajánlotta fel segítségét az ügy egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottjának. Kétmillió forintért vállalta a férfi szabadlábra helyeztetését, aki az ajánlattétel után valóban szabadult.

K. Zoltánt előbb befolyással való üzérkedéssel, majd hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg, előbb előzetes letartóztatásba helyezték, majd hamarosan kapcsolatba hozták N. Norberttel is, aki a fenti ügyben másodfokon eljáró 3 tagú testület tanácsvezető bírója volt. A vádat képviselő Szegedi Nyomozó Ügyészég szerint a bíró az ügyvédtől kenőpénzt fogadhatott el a felmentő ítéletért. Az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott N. Norbert és K. Zoltán szegedi ügyvéd ezen kívül is együttműködtek abban, hogy az ügyvéd védenceire nézve kedvező bírósági döntések szülessenek. Ezt 8 konkrét esetben állapították meg.

PestiSracok facebook image

Az ítélet nem jogerős: az ügyész minkét vádlott esetében súlyosításért fellebbezett, az elsőrendű vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, illetve az ítélet enyhítéséért jelentett be fellebbezést. A vádirat szerint a bíró és az ügyvéd együttműködtek azért, hogy az ügyvéd védenceit illetően kedvező bírósági döntések szülessenek.

A bíróság - helyt adva az ügyészi indítványnak - N. Norbert Barnát előzetes letartóztatásba helyezte, a rendőrök megbilincselve vezették el.

Forrás: MTI/Délmagyar.hu

Fotó: Hírösvény.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?