Pesti Srácok

L.Simonék mernek nagyot álmodni: megadóztatnák a Facebook-ot is

 L.Simonék mernek nagyot álmodni: megadóztatnák a Facebook-ot is

A közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe a tervek szerint - mondta a reklámadóról szóló törvényjavaslat előterjesztője. L. Simon László fejében az is megfordult, hogy a reklámadóból származó bevételt „megcímkézzék”. A reklámadóról szóló hétfőn benyújtott törvénytervezet csak a nyitánya egy folyamatnak - mondta L. Simon kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormánypárti politikus úgy véli, hétfőn joggal vetették fel elemzők, hogy a beterjesztett javaslat alapján nehezen tudják bevonni az adózói körbe a közösségi szolgáltatókat, amelyek már a reklámbevételek nagyon nagy részét elviszik.

Példaként említette, hogy a politikusok is rendszeresen hirdetnek a Facebook-on, célzott hirdetések jelennek meg a Youtube-on, s látják, hogy „a Google-t milyen módon használják pénzért konkrét információk eljuttatására”. Jelentős reklámbevételhez jutnak ezek a cégek, amely után sem áfa, sem társasági nyereségadó nem gazdagítja a magyar államkasszát – hangsúlyozta a korábbi kulturális államtitkár. A politikus szerint az online szerencsejáték problémánál látták azt, hogy ez a kérdés kezelhető. Az érintett területen működő szakmai szövetségek és egyesületek közös közleményben egyöntetűen elutasították a reklámadó bevezetéséről szóló előterjesztést. Az RTL Magyarország szerint a reklámadó bevezetése durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse az ország legnagyobb médiumát, amely „az elmúlt 17 évben bizonyította a pártoktól, és így a kormánytól való függetlenségét” (gondoljunk csak a Heti hetesre - szerk.). A TV2 is tiltakozott a tervezet ellen, s egyúttal arra kérte a kormánypártokat, hogy álljanak el a reklámadó bevezetésétől.

Forrás és fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.