Pesti Srácok

Már osztják a fővárosi kerületeket a baloldalon

Már osztják a fővárosi kerületeket a baloldalon
Forrásaink szerint Gyurcsány Ferenc és Botka László paktuma állhat Mesterházy távozásának hátterében. Fotó: szegedma.hu

A főpolgármester-jelöltről és a kerületi indulókról tárgyalt a napokban Gyurcsány Ferenc Tóbiás Józseffel és Botka Lászlóval – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a volt kormányfő tájékoztatta az MSZP vezetőit, hogy az Együtt–PM és a DK hogyan és kikkel képzeli el az önkormányzati választásokra szóló együttműködést.

A lap információi szerint a találkozón az MSZP-t Botka László, a pártot jelenleg vezető országos választási bizottság elnöke, illetve Tóbiás József, a pártelnöki poszt várományosa képviselte, míg a DK-t Gyurcsány Ferenc elnök és Molnár Csaba ügyvezető alelnök. Úgy tudja a lap, Gyurcsányék – az Együtt–PM-et is képviselve – komplett ajánlattal álltak elő.

A DK egyrészt bemutatta, hogyan osztaná fel a három párt között a fővárosi kerületeket, valamint azt javasolta, hogy Katona Kálmán, az MDF egykori politikusa legyen a közös főpolgármester-jelölt. (Katona egyébként 2006-ban már ringbe szállt a főváros vezetéséért, ám mindössze hatszázalékos eredményt ért el.) A Magyar Nemzet a napokban már beszámolt arról, hogy Katonáról zajlik az egyeztetés, az érintett azonban a lap megkeresésére tagadta, hogy tudna erről.

PestiSracok facebook image

A Tóbiásék és Gyurcsányék között titokban lezajlott találkozón a DK azt is felvezette, hogy elképzeléseik szerint az MSZP, a DK és az Együtt–PM is hat-hat kerületben nevezhetne meg polgármesterjelöltet, míg a fennmaradó öt – alapvetően jobboldalinak számító – városrészben egymás ellen indulnának. Így mindhárom pártnak önállóan is meglehet a 12 indulója, vagyis a nemrég módosított önkormányzati törvény szerint lehetőségük nyílik külön-külön kompenzációs listát állítani. Elképzeléseik szerint az MSZP újra indíthatná jelenleg is regnáló három polgármesterét – Angyalföldön Tóth Józsefet, Kispesten Gajda Pétert és Pesterzsébeten Szabados Ákost –, illetve Újbudán is a nemrég még a vádlottak padján ülő MSZP-s Molnár Gyula mérethetné meg magát. Valószínűnek tűnik, hogy az Együtt–PM – többek között – Zuglóban és Terézvárosban nevezhetne meg jelöltet, utóbbi vélhetően Dorosz Dávid, a PM korábbi országgyűlési képviselője lenne. A DK pedig – más kerületek mellett – nagy eséllyel Újpesten és Csepelen adhatna polgármesterjelöltet, valamint Erzsébetvárosban. Utóbbi kerületben bonyolítja a helyzetet, hogy a Kúria jogerős döntésére váró, első és másodfokon már másfél évnyi börtönbüntetésre ítélt Hunvald György is komoly ambíciókat dédelget. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a legtöbb budai kerületet a pártok veszni hagynák, és egymás ellen indulnának.

A napokban a Pestisrácok.hu úgy értesült baloldali forrásokból, hogy Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere az Együtt-PM egyik első számú főpolgármester-jelöltje, az ő indításáról már egyeztettek is a baloldali pártok. Információink szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ugyanakkor Kaltenbach Jenőt, az LMP egykori fővárosi frakcióvezetőjét tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Tarlós István kihívója legyen. Bárándy Péter a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, őt még nem keresték meg az ötlettel.

forrás: Magyar Nemzet / pestisrácok.hu / Fotó: szegedma.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.