Pesti Srácok

NAV-vizsgálat: Naponta százak tesznek bejelentést

null

Az úgynevezett közérdekű bejelentések száma, amelyeknek majdnem a felét névvel, címmel vállalják, 2011-ben még a harminc ezret sem érte el, tavaly pedig már meghaladta a 37 és fél ezret, vagyis több mint százat naponta - írja a Világgazdaság.

A napilap szerint nemcsak a volt férjek és feleségek, a korábbi üzlettársak, az egykori munkavállalók, az átvert ügyfelek vagy vásárlók, és a kigolyózott versenytársak, hanem az erősebb igazságérzettel rendelkező állampolgárok közül is egyre többen tesznek bejelentést az adóhatóságnál. A Világgazdaság közlése alapján sok bejelentést kap az adóhatóság azoktól, akik hiába kértek, nem kaptak számlát. Nem ritka, hogy a bejelentők saját munkaviszonyukkal kapcsolatban kérik az adóhivatal segítségét, például mert bár teljes munkaidőben dolgoznak, csak részmunkaidőre jelentették be őket, vagy mert attól tartanak, hogy a munkáltató nem fizeti be a fizetésükből levont adót, járulékokat. A bejelentések mellett az ellenőrzések száma is folyamatosan nő: míg 2011-ben 6460 ellenőrzést zártak le az adószakterületen, addig 2013-ban már 7749-et.

A feltűnő vagyongyarapodással kapcsolatos bejelentésekről még a NAV-nál is úgy látják, hogy azokat számos esetben az irigység, vagy a személyes sérelem motiválja, ettől függetlenül ezek sem mindig megalapozatlanok. Ahogyan azok, amelyek ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem eltitkolásáról, fiktív számlák kibocsátásáról, engedély nélküli szervezett szerencsejáték szervezéséről, vagy pénznyerő automaták üzemeltetéséről szólnak.

PestiSracok facebook image

A teljes írás itt olvasható.

Forrás: VG/atv.hu

Fotó: Kisalföld.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.