Pesti Srácok

Nyomoznak egy ismert plasztikai sebész ellen

Nyomoznak egy ismert plasztikai sebész ellen

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoznak egy országszerte ismert plasztikai sebész ellen – írja a Bors. Az orvos ellen azért indult nyomozás, mert életveszélyes állapotba került egy 18 éves lány, miután kilyukadt a melle egy Staphylococcus-fertőzés következtében. A lány egy dél-dunántúli magánklinikán rakatott be magának implantátumot, de a varratok néhány nap alatt elfertőződtek és gennyeztek.

A szilikon gyártója és az Egészségügyi Engedélyezési Közigazgatási Hivatal szakértői szerint az orvos hibát követett el, amikor a fertőzést észlelve az egyszer használatos implantátumokat két alkalommal kivette, elmosogatta, majd visszahelyezte. A fertőzés ezután elhatalmasodott, a baktériumok elkezdték felfalni a szövetet, és a melle két helyen kilyukadt.

A lapnak nyilatkozó lány elmondta, hogy mostanra nagyjából sikerült helyreállítani az elrontott műtétet a szekszárdi kórházban, kicserélték az implantátumokat, és helyreállították az elszakadt izmokat és elroncsolódott bőrréteget. Az orvos ugyanakkor a Borsnak azt mondta, hogy ő mindent szabályosan csinált, nem tart az ellene folyó nyomozásoktól.

PestiSracok facebook image

A lány és ügyvédje feljelentést tett a plasztikai sebész ellen, a pécsi rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz. Az ügyből vádemelés is lehet, mivel a pécsi ügyészség szóvivője úgy nyilatkozott, hogy „már várjuk a nyomozóhatóság vádemelési javaslatát, de még nem érkezett meg”.

Az orvossal vagy a klinikával szemben az okirat-hamisítás gyanúja is felmerülhet, mivel a lányt képviselő ügyvéd szerint több, a műtétekhez szükséges beleegyező nyilatkozaton is aláhamisították ügyfele aláírását, és ezt írásszakértő vélemény is alátámasztotta.

De nem csak a rendőrség nyomoz az ügyben, a klinikán tartott házkutatás után ugyanis a NAV is kivonult, ők költségvetési csalás gyanújával folytatnak eljárást.

Forrás: Bors/Index.hu

Fotó: Life.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.