Pesti Srácok

Osztották a kormányt a Budapest Pride megnyitóján

Osztották a kormányt a Budapest Pride megnyitóján

Megkezdődött a Budapest Pride fesztivál péntek este Budapesten, a megnyitón a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke azt hangsúlyozta: olyan világot képzelnek el, ahol teljes a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) emberek társadalmi elfogadottsága.

Nagy Szilvia hangsúlyozta, hogy ugyan nincs mandátumuk a politizálásra, ám az a véleményük, hogy a jelenlegi kormány politikája homofób, transzfób, szexista és rasszista, és a független civil szervezetek ellehetetlenítésére törekszik.

Lakner Zoltán politológus, aki néhány nappal ezelőtt egy Facebook-bejegyzésben vallotta meg homoszexualitását, úgy fogalmazott, hogy az elmúlt időszakban minden olyan negatív változás bekövetkezett Magyarországon, amitől tartott. Kijelentette: a politika nemcsak a piaci, hanem a civil és privát autonómiákba is behatol, folyamatosan hangulatot kelt az LMBTQ-emberek ellen, és ma már az sem igaz, hogy békén hagynak, hogyha hallgatsz. "Elég a kirekesztő demokráciából, igazira van szükség" - mondta a politológus.

PestiSracok facebook image

Heller Ágnes filozófus kifejtette, hogy a szexuális diszkrimináció nem csupán helytelen, hanem értelmetlen. Szerinte minden embernek más a szükséglete, amit ha nem mások kárára akar kielégíteni, el kell ismerni. És ilyen szükséglet a szexuális orientáció is - mondta.

Esterházy Péter író úgy vélekedett, hogy a tolerancia nem figyelmetlen beletörődés, hanem mindig konkrét. A mai magyar társadalom pedig reflexeiben nem toleráns - mondta.

Az idén június 27. és július 6. között rendezik meg az LMBTQ közösség hagyományos fesztiválját, a 19. Budapest Pride-ot, az ehhez kapcsolódó felvonulást pedig július 5-én, szombat délután Budapest belvárosában. A menet a Kossuth Lajos térről az Andrássy úton a Városligetbe vonul.

A fesztivál hatvan programmal, kiállításokkal, koncertekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel, huszonkét helyszínen várja az érdeklődőket. Az idei fesztivál jelmondata "Budapest Pride 365: most és minden nap". Ezzel azt akarják üzenni a szervezők, hogy az LMBTQ-emberek egyenjogúságának ünnepe nem korlátozódhat egy napra.

A megnyitón elhangzott, hogy a szervező Szivárvány Misszió Alapítvány is részesült a Norvég Civil Alap támogatásából az "Előbújás napja" elnevezésű projekt megvalósítására. Ezért a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellenőrizni kívánta az alapítványnál is a támogatás elszámolását, ám ezt jogszerűtlennek tartják és nem működnek együtt a hatósággal. Ugyanakkor a támogatás és a program teljes anyagát és elszámolását nyilvánossá tették az interneten.

A fesztiválmegnyitón megjelent többek között Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció, Juhász Péter, az Együtt, Szél Bernadett, az LMP és Kunhalmi Ágnes, az MSZP politikusa, valamint több nagykövetség képviselői is.

mti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.