Pesti Srácok

Reklámadó: A Fidesz nem lesz tekintettel a média zsarolására

Reklámadó: A Fidesz nem lesz tekintettel a média zsarolására

A Fidesz támogatja a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, és azt kezdeményezi, hogy az előterjesztést jövő kedden és szerdán tárgyalja a parlament - mondta Rogán Antal, a kormánypárt országgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-nek. "Azt gondoljuk, hogy most már minden érv elhangzott a nyilvánosság előtt is" - indokolta a jövő heti tárgyalásra tett javaslatukat a politikus. "Mi ezeket az érveket tisztelettel hallgatjuk, de megjegyzem, hogy kísértetiesen hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor a bankadót vezettük be, a bankok akkor pontosan ugyanígy érveltek" - mondta a reklámadó-javaslattal kapcsolatos bírálatokról Rogán Antal. Szerinte azonban az áprilisi országgyűlési választáson az emberek ítéletet mondtak arról, hogy a közteherviselést ki kell terjeszteni azokra a szektorokra, ahol jelentős nyereségek keletkeznek, márpedig a reklámpiac szereplői közül sokan nagy nyereséget könyvelnek el. Közölte, arra nem tudnak tekintettel lenni, hogy a jelentős profittal rendelkezők mellett vannak veszteséges vállalatok is, "a közteherviselés elve mindenkire vonatozik, ahogy a munkavállalónak személyi jövedelemadót kell fizetnie, úgy a jövőben a reklámpiac szereplőinek reklámadót".

A frakcióvezető elképzelhetőnek tart bizonyos módosításokat a parlament előtt fekvő reklámadó-javaslatban, ezekről a képviselőcsoport keddi ülésén tárgyalnak majd, de hangsúlyozta: jelentős változtatásokat nem tartana célszerűnek, mert L. Simon László egyéni képviselői előterjesztése szerinte koherens, abban "legfeljebb kisebb korrekciók képzelhetők el". Egyértelművé tette: "a vitának nem az a tárgya, hogy legyen vagy ne legyen reklámadó, hanem az a kérdés, hogyan legyen". Arra a felvetésre, hogy csütörtökön több tucatnyi médium tiltakozik a reklámadó ellen, Rogán Antal úgy reagált: mindenkinek megvan a joga a véleménynyilvánításhoz, de ezt nyomásgyakorlásnak, a politikai szereplők zsarolásának tartja, amire nem lesznek tekintettel.

Szöveg: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Facebook.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.