Pesti Srácok

Újabb Welsz-páncélszekrényeket talált az ügyészség

Újabb Welsz-páncélszekrényeket talált az ügyészség

A Népszabadság szerint a múlt héten is nyitottak meg olyan Welsz Tamáshoz köthető páncélszekrényeket, melyek bizonyítékokat rejthetnek a Simon-ügyben. Az ügyészség egyelőre semmit nem mond.

Az ügyészség több helyen is talált olyan Welsz Tamáshoz köthető páncélszekrényeket, "iratmegőrzőket", amelyekről látatlanban nem tudható, hogy vajon a néhai Welsz Tamás vagy Simon Gábor ügyével kapcsolatban rejtenek bizonyítékokat – írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Népszabadság, amely szerint a múlt héten is voltak "trezornyitások".

A lapnak Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta: "az ügyészség az ügyben folyamatosan hajt végre nyomozati cselekményeket, amelyek közül csak azok tényét hozhatja nyilvánosságra, amelyek a nyomozás érdekeit nem veszélyeztetik".

PestiSracok facebook image

A Népszabadság szerint arról egyelőre semmit sem lehet tudni, hogy a nyilvánosságra nem hozott széfkipakolások során milyen új bizonyítékok kerültek elő.

A lap ugyancsak Nagy Andreára hivatkozva arról is ír: "a Simon Gábor és társa ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban levő büntetőügytől a Központi Nyomozó Főügyészség elkülönített egy pénzmosás bűntettére utaló ügyrészt, amely az alapügyben közölt megalapozott gyanúhoz nem köthető".

A Népszabadság szerint mindez azt jelenti, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség a jövőben már csak Simon Gábor volt szocialista elnökhelyettes eltitkolt és nagyrészt külföldön parkoltatott százmillióival, illetve a gyanú szerint az azokkal összefüggésben elkövetett költségvetési csalásokkal és okirat-hamisításokkal foglalkozik. Simon Gábor korábbi gyanúsított-társához, az öngyilkosságot elkövető Welsz Tamáshoz köthető pénzmosás ügyében és más, elsősorban gazdasági-pénzügyi bűncselekmények gyanúját felvető kérdésekben pedig egy másik nyomozó hatóságnak kell nyomoznia, amelyet a Fővárosi Főügyészség fog kijelölni – írta a lap.

Népszabadság / MTI / HVG

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.