Pesti Srácok

"A kilencvenes évek volt a magyar gengszterkorszak vadnyugata"

"A kilencvenes évek volt a magyar gengszterkorszak vadnyugata"

A börtönöket megjárt Jurányi Zsolt már a második könyvét írja az alvilágról. Azt állítja, a kilencvenes években eléggé benne volt a sűrűjében, rettegték a nevét, és bár már visszavonult, a mai napig félnek tőle. – mondta az Indexnek adott interjújában a 90-es évek éjszakai életének egyik nehézfiúja.

Jurányi mindkét könyvben a saját életéről ír, bemutatva közben a kilencvenes, valamint a kétezres évek szervezett bűnözését, de beszélt a 80-as évekről, saját alvilági karrierjének kezdetéről is. Ebben az időszakban ismerte meg például Markó Bélát, a kaliforniai magyar maffia egyik meghatározó alakját. Elmondta, hogy a kezdetekkor még az alvilág katonájaként dolgozott, később, a kilencvenes évek közepe-vége felé pedig kialakította saját csapatát.

A nehézfiú arról is beszélt, hogy szerinte a kilencvenes évek volt a magyar gengszterkorszak vadnyugata. Akkor még szinte bármit meg lehetett csinálni, a nyílt utcán el lehetett rabolni, meg lehetett verni, le lehetett lőni, fel lehetett robbantani embereket. A rendőrség pedig gyenge volt. Persze, sejtették a rendőrök, hogy kik voltak az elkövetők, de nem tudták bizonyítani. A bűnözők konspiráltak, nem beszéltek a nyomozóknak, nem vallottak egymásra, de a sértettek sem mertek tanúskodni – mondta el Jurányi, majd hozzátette, ők is el tudták rabolni az embereket, mert az áldozat a bíróságon azt vallotta, hogy sosem látta őket. A helyzet akkor változott meg, amikor 1998-ban az FBI oktatni kezdte a magyar rendőröket- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Az interjúban az is szóba került, hogy a férfi ismerte az 1999-ben Tahitótfaluban agyonlőtt Seres Zoltánt, akit jó embernek tartott de azt is elmondta, hogy biztos forrásból tudja, a kecskeméti maffiaper, amelyben a Conti Car vezetőit ítélték hosszú évekre, kamu volt. Szerinte Radnaiékat ártatlanul ültek börtönben.

Jurányi beszélgetés során azt is fájlalta, hogy megváltozott az alvilág, már nem létezik a betyárbecsület. „Régen, a nyolcvanas években is voltak besúgók, vamzerok, akiknek úgy hálálta meg a munkáját a rendőrség, hogy benyelték egy-két ügyüket, eltéptek egy-egy jegyzőkönyvet. De ma már az van, hogy aki a rendőrségnek dolgozik, annak hatalmat adnak. A mostani fiatalokkal nem lehet versenyezni. Ha erősebbek nálad, akkor szétbasznak, ha nem erősebbek, elvitetnek a rendőrökkel”- fűzte hozzá.

Az interjú itt elolvasható.

Fotó: Stop.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.