Pesti Srácok

Amerikai külügyminiszter: Oroszországból érkeztek a rakéták

null

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint világos, hogy Oroszországból érkezett az a rakétarendszer, amellyel Kelet-Ukrajna fölött csütörtökön lelőtték a malajziai utasszállító repülőgépet. A miniszter erről a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában beszélt vasárnap. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok műholdas eszközökkel észlelte a légvédelmi rakéta indítását, és követte a röppályáját is. Bizonyossággal tudjuk, hogy az utóbbi hónapban fegyverek áramlottak be Ukrajnába Oroszországból, köztük egy 150 járműből álló konvoj, amelyben személyszállító járművek, rakétavetők és tüzérség volt - mondta.

Lehallgattak olyan beszélgetéseket is, amelyekben a maláj gép lelövéséhez használt, nyugati kódnevén SA-11 típusú rakétarendszer leszállításáról volt szó a szeparatistáknak - közölte Kerry. Az elmúlt hónapban a szeparatisták tucatnyi repülőgépet lőttek le, csütörtökön eldicsekedtek azzal, hogy egy újabbat is sikerült, de csak utána jöttek rá, hogy egy utasszállítóról volt szó - mondta. A lázadók oroszországi kiképzésen tanulták meg a föld-levegő rakéták kezelését. Tudjuk hogy vannak ilyen rendszereik és tudjuk, hogy az ukrán kormányerőknek nem volt ilyenjük a térségben - jelentette ki.

Egy másik, az NBC televíziónak adott interjúban a külügyminiszter Moszkva felelősségét emelte ki, mondván, hogy "Oroszország támogatja a szeparatistákat, ellátja, kiképzi és bátorítja őket" és nem tesz meg minden szükségeset ahhoz, hogy ellenőrzés alá vonja őket. "Ez az igazság pillanata Oroszország számára". Ez nagyon, nagyon kritikus pillanat, Oroszországnak nyilvánosan színt kell vallania és csatlakoznia kell azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek biztosítják, hogy mindenre kiterjedjen a katasztrófa kivizsgálása - figyelmeztetett John Kerry. Reméljük, ez ébresztő egyes európai országoknak, amelyek eddig vonakodtak lépni - mondta az Oroszország elleni szankciók fokozására utalva az amerikai külügyminiszter.

PestiSracok facebook image

Közben az ukrán kormány és az oroszbarát szakadárok előzetes megállapodásra jutottak arról, hogy az ukrán hatóságok elszállíthatják a helyszínről a csütörtökön Kelet-Ukrajnában lezuhant maláj utasszállító áldozatainak holttesteit.

A maláj nemzeti légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét. Az áldozatok között 192 holland állampolgár volt.

Forrás: MTI/Origo.hu

Fotó: Telegraph.uk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.