Pesti Srácok

Bűncselekmény gyanújába keveredett jelöltet támogat a baloldal Salgótarjánban

Bűncselekmény gyanújába keveredett jelöltet támogat a baloldal Salgótarjánban

A hűtlen kezelés gyanújába keveredett Dóra Ottót indítja a baloldal polgármesternek Salgótarjánban. A megye tíz körzetében is közös baloldali jelöltek lesznek. Dóra Ottó gyanús tanácsadói szerződései miatt 2011-ben indult nyomozás, a feljelentés szerint a szocialista kormány idején napi 60 ezer forintért adott tanácsot a Miniszterelnöki Hivatalnak.

A baloldal ismét Dóra Ottót indítja Salgótarjánban. Az MSZP helyi elnökét nemcsak a Demokratikus Koalíció és Bajnai Gordon pártja, hanem a Munkáspárt 2006 is támogatja. „Hosszas tárgyalások, programegyeztetés eredményeként létrejött egy olyan megállapodás, amelyben öt párt és egy civil szervezet vesz részt” – jelentette be Dóra Ottó.

Programjáról nem sokat árult el a jelölt, a miskolci polgármester-jelölt társa, Pásztor Albert cigánybűnözésről szóló korábbi kijelentéseit sem akarta kommentálni. Csak azt mondta: a városban több romát érint szociális probléma, mint nem romát, fő célja pedig a biztonságérzet javítása és a munkahelyteremtés.

PestiSracok facebook image

A szocialisták salgótarjáni elnöke a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben és 2008-ban vezető tisztséget töltött be az Ipoly Erdő Zrt.-ben, de igazgatósági elnöke volt a honvédelmi tárca egyik cégének is, a Miniszterelnöki Hivatal pedig területfejlesztési tanácsadóként alkalmazta napi hatvanezer forintért. A MeH-nél először fél évre szerződtették, majd a határidőt kétszer meghosszabbították és különböző plusztevékenységeket is elszámoltak neki. Az ügyben a kormányváltás után – 2011-ben tett feljelentést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az V. kerületi Rendőrkapitányságon jelenleg is tart a nyomozás.

Forrás: Hír TV

Fotó: Nógrád24.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.