Pesti Srácok

Demszky is megszólalt: a szoborcsoport a gyávaság emlékműve

Demszky is megszólalt: a szoborcsoport a gyávaság emlékműve

Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere szerint a Szabadság téren felállított emlékmű a gyávaság emlékműve, ahogy a berlini fal is az volt, amelyet szintén az éj leple alatt építettek fel a város közepén.

A civilek által szervezett, a német megszállás áldozatainak emlékműve elleni tiltakozáson hétfőn Demszky Gábor azt mondta, ez egy olyan kormány gyávaságának emlékműve is, amely fél szembenézni a történelemmel, különben azt is tudná, hogy "az éj leple alatt emelt építményeknek idővel mindig ugyanaz lesz a sorsuk".

A volt szabad demokrata politikus elmondta: ha kerületi polgármester lenne, akkor a téren mondaná el a következő beszédét, de előtte elgondolkodna, hogy hova vezetett az emlékmű felállítását engedélyező határozaton lévő aláírása, és felülvizsgálná korábbi álláspontját. Rámutatna arra, hogyan ágyazott meg a kormányzati antiszemita propaganda a deportálásoknak, és tenné ezt abban a meggyőződésében, hogy szembe kell nézniük a magyaroknak a soában játszott szerepükkel.

PestiSracok facebook image

Az emlékmű férfi alakjára utalva azt mondta, ha szoborba öntött Gábriel arkangyal lenne, azonnal rabruhát öltene és sárga csillagot tűzne fel, vagy munkaszolgálatossá változna. Ha német sas lenne, rávenné Angela Merkel német kancellárt, hogy biztassák a magyar politikai osztályt: szálljon magába a magyarság, és kezdődjön el a múlt bevallása.

Demszky Gábor hangsúlyozta: e "kőbe vésett otromba és giccses hazugság" sebeket tép fel. Ezért a szoborcsoportot rendszerhibaként és tévedésként kezelve el kell bontani és a városszéli szoborparkba kell küldeni.

A demonstráció végén a mintegy 150 résztvevő narancssárga papírrepülőt dobott a kettős kordonnal elkerített emlékműhöz.

A Szabadság téri emlékmű elemeit vasárnap reggelre emelték be a helyükre, emiatt civilek és ellenzéki politikusok is tiltakoztak. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn közölte, hogy nem tartanak avatóünnepséget, amit azzal indokolt, hogy a kormány tiszteletben tartja az elmúlt néhány hét társadalmi vitáit, megszólalásait, az emlékművet sérelmezők fájdalmát, "félreértéseit".

mti / MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.