Pesti Srácok

Egy civilt küld a Fidesz Botka László ellen

Egy civilt küld a Fidesz Botka László ellen

Kothencz Jánost jelölte a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének az őszi önkormányzati választásokra – jelentették be csütörtök délután Szegeden.

Kothencz Jánost, a szeged-csanádi egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatóját jelölte a Fidesz-KDNP csütörtökön tartott választmányi ülése a pártszövetség szegedi polgármesterjelöltjének az őszi önkormányzati választásokra – jelentette be Kalmár Ferenc, a KDNP országos alelnöke a választmányt követő sajtótájékoztatón. A jelölt nem volt egyik párt tagja sem, és a sajtótájékoztatón azt mondta, nem is lesz, civilként vállalta el a felkérést.

A Fidesz országos választmánya az elnökség javaslatára döntött csütörtökön Kothencz János indulásáról. Korábban a Fidesz szegedi elnöke, Gyimesi László azt mondta, ő indul a polgármesterségért. A Fidesz helyi szervezete is őt javasolta június elején polgármesterjelöltnek. Gyimesi nem volt jelen a sajtótájékoztatón, de Kothencz azt mondta, élvezi a Fidesz, a KDNP, valamint a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Mozgalom támogatását is.

PestiSracok facebook image

Kothencz 2010-ben civilként indult a szegedi önkormányzati választáson képviselőjelöltként, de nem jutott be. A sajtótájékoztatón kifejtette, nem tartja magát politikusnak. Hangsúlyozta, hivatását nem akarja elhagyni, továbbra is a családból kiemeltek szolgálatának szeretné szentelni életét, emellett a szegedi emberek képviseletét „jó szívvel és tisztességgel igyekszik ellátni”.

Forrás: hvg.hu

Fotó: Szegedcafe.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?