Pesti Srácok

Egy ideje testőrök kísérik az RTL vezérét

Egy ideje testőrök kísérik az RTL vezérét

Nem fogunk engedni sem a zsarolásnak, sem a nyomásgyakorlásnak címmel közölt interjút Dirk Gerkensszel, az RTL Klub vezérigazgatójával a Libération című francia baloldali lap.

A magyarországi reklámadó bevezetésével kapcsolatban a vezérigazgató elmondta, hogy annak 65 százalékát az RTL köteles befizetni, miközben a reklámoknak csak 15 százalékából részesül. A törvényalkotó szerinte a TV2-t támogatta, amikor a konkurens csatorna számára egy módosítással adókönnyítést tett lehetővé. Amikor viszont kiderült, hogy az az RTL-nek is kedvez, akkor módosították a szöveget, hogy ez utóbbinak nagyobb összeget kelljen fizetnie - hangsúlyozta Gerkens.

A vezérigazgató szerint a reklámadó "óriási (tétel) az RTL-nek, de marginális az államnak, hiszen a köztelevíziós költségek alig 10 százalékának felel meg". Szerinte valójában "ez kísérlet arra, hogy az RTL KLubot médiarészvényeinek alacsony árú értékesítésére késztetessék". Megjegyezte, hogy ezt a "technikát" a magyar kormány már tavaly is használta: amikor a TV2 akkori tulajdonosa, a ProSieben német csatorna bejelentette eladási szándékát, a kormány azonnal jelezte, hogy reklámadót vezet be, ez pedig elijesztette a potenciális külföldi befektetőket, például a svéd Modern Times Groupot. "Aztán a TV2-t két alkalmazottja vette meg, feltehetően strómanok. Az adó arra szolgált, hogy a csatornát biztosan barátok szerezzék meg" - vélekedett az RTL vezérigazgatója.

PestiSracok facebook image

A Libérationnak arra a kérdésére, miért kellett a reklámadóig várni arra, hogy az RTL "igazi híradóval" jelentkezzen, Gerkens elmondta: az RTL már néhány évvel ezelőtt politikai tévéhíradót csinált, de amikor a TV2 elment bulvárosabb irányba, akkor ők is követték. A TV2 már az RTL előtt áttette 18 órára a híradóját, ezért - mint a vezérigazgató fogalmazott - az RTL is kénytelen volt hasonló témákkal foglalkozni: bűnügyekkel és balesetekkel. "Aztán teszteltünk egy politikai híradót egy másik kábelcsatornánkon. És miután jól ment, úgy döntöttünk, hogy visszatérünk egy politikai aktualitásokat feldolgozó változathoz a fő csatornánkon is" - tette hozzá.

Gerkens megerősítette, hogy újabban testőrök kísérik, miután közvetítőkön keresztül "üzeneteket" kapott. Ennek ellenére nem fog engedni "sem a pénzügyi és gazdasági zsarolásnak, sem a szerkesztői függetlenséget sértő nyomásoknak". "Nem hagyjuk magunkat kisajátítani, s a piacon maradunk mindenáron. És minden jogi utat ki fogunk meríteni, Magyarországon és külföldön is, akkor is, ha ez évekbe fog telni" - tette hozzá az RTL Klub vezetője.

Forrás: MTI

Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.