Pesti Srácok

Gyurcsányt, Bajnait és Orbánt Hitlernél is jobban utálják a magyar fiatalok

Gyurcsányt, Bajnait és Orbánt Hitlernél is jobban utálják a magyar fiatalok

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) megbízásából 2014 tavaszán közvélemény-kutatás készült a 18 és 30 év közötti magyar fiatalok hazájukról alkotott történelemképével és a nemzeti örökséghez és emlékezethez fűződő viszonyával kapcsolatban – írta szerdán a NÖRI.

Az intézet arra volt kíváncsi, hogyan viszonyul a magyarországi fiatal felnőtt lakosság a történelemhez, milyen képet alkot róla, mit tart fontosnak a történelemoktatásban, mit gondol a nemzeti, kulturális örökség ápolásáról.

A felmérésben, amelyet két 15 fős fókuszcsoportos interjú is kiegészített, arra is rákérdeztek, hogy viszonyulnak a fiatalok a történelmi személyiségekhez.

PestiSracok facebook image

Az 1204 fiatal megkérdezésével készült, reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a fiatalok háromnegyede érdeklődik a magyar történelem iránt és fontosnak tartja annak ismeretét. Történelmünket leginkább negatív jelzőkkel illették, mint például: "viharos". A pozitív jelzők között többször említették a "hazaszeretetet" és a "hazafiasságot" – olvasható a NÖRI közleményében.

A pozitív szereplők között Hunyadi Mátyás végzett az élen (42 százalék említette, hármat lehetett megnevezni), akit Szent István (38 százalék), Széchenyi István (31 százalék) és Kossuth Lajos (24 százalék) követ. Tőlük messze lemaradva szerepelt a felmérésben Petőfi Sándor, Deák Ferenc, IV. Béla, II. Rákóczi Ferenc, Árpád fejedelem, Horthy Miklós, Hunyadi János és Attila hun király. A felmérés eredményei egyértelműen mutatják, hogy – Horthyt kivéve – a történelemoktatásban kanonizált és egyértelműen pozitívan ábrázolt szereplők uralják a fiatalok történelemképét.

Ugyanakkor a negatív szereplők élmezőnyében Koppány kivételével kizárólag 20. századi személyeket, sőt ma is aktív politikusokat találni, ami a közélettel és az aktuálpolitikával szembeni elutasításra utal. Rákosi Mátyás végzett az élen 18 százalékkal, őt Kádár János (12 százalék), Gyurcsány Ferenc (12 százalék), Szálasi Ferenc, Horthy Miklós, Orbán Viktor, Koppány, Bajnai Gordon és – egyetlen külföldiként – Adolf Hitler követi.

Forrás: hvg.hu

Fotó: MTI/Index.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.