Pesti Srácok

Vádemelés a Bolyai katonai főiskola ingatlanpanamájában

Vádemelés a Bolyai katonai főiskola ingatlanpanamájában

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt három ember ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kara két ingatlanának eladása miatt - közölte Nagy Andrea, az ügyészség szóvivője kedden az MTI-vel.

A vádirati tényállás lényege szerint a ZMNE Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolai Kar Budapesten, az Üllői út 133-135. szám alatt található két ingatlana forgalmi értékének meghatározására a Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség (HM IÜ) vállalkozási szerződést kötött egy közbeszerzési eljárásban kiválasztott értékbecslő céggel - ismertette a szóvivő. A cég feladata volt az ingatlanok forgalmi értékének meghatározása, a HM IÜ állományába tartozó két ügyintézőé pedig annak vizsgálata, hogy az értékbecslés a jogszabályoknak, a szakmai követelményeknek és a szerződésben foglaltaknak megfelel-e. Az értékbecslő - az egyik ügyintéző által közvetítettek alapján - a valódihoz képest több mint egymilliárd forinttal csökkentette az ingatlanok forgalmi értékét.

Az értékbecslő ezen szándékos magatartásával, a két ügyintéző pedig azzal, hogy a manipulált anyagot elfogadásra előkészítette, tévedésbe ejtette a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak az értékesítésről döntő tagjait. Mindezek eredményeként a Honvédelmi Minisztérium 2008 áprilisában adásvételi szerződéssel, versenyeztetés nélkül, áron alul értékesítette az ingatlanokat a Ferencvárosi Önkormányzatnak - állapította meg az ügyészség.

PestiSracok facebook image

A Központi Nyomozó Főügyészség az értékbecslő és a két ügyintéző ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsánál.

A nyomozást két másik, az ügylet idején a HM IÜ állományába tartozó gyanúsított esetében bizonyítottság hiányában megszüntette - írta Nagy Andrea.

Az ügy Hende Csaba honvédelmi miniszter feljelentése alapján indult egyéb részét elkülönítették, így az ingatlanok továbbértékesítése, valamint a HM által teljesített kifizetések miatt tovább nyomoznak. Annak az ügynek jelenleg nincs gyanúsítottja - olvasható az ügyészségi közleményben.

mti/ fotó: haborumuveszete.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.