Pesti Srácok

Ismét odacsap a Kehi: Félmilliós bírságot kaphatnak a norvég alap ügyében érintett szervezetek

Ismét odacsap a Kehi: Félmilliós bírságot kaphatnak a norvég alap ügyében érintett szervezetek

Péntekig, félmilliós bírság belengetésével kaptak időt a Kehitől a Norvég Civil Alap ügyében érintett civil szervezetek hiánypótlásra a Kormányzati Ellenőrzési Hivataltól – értesült több forrásból az atv.hu.

E hét péntekig, azaz július 18-ig kaptak időt a Norvég Civil Alap által támogatott civil szervezetek a Kehitől, hogy pótolják az első körben nem átadott dokumentumokat. Amennyiben ennek nem tesznek eleget, 500 ezer forintos bírságra számíthatnak.

A Kehi levelében az a pikáns, hogy éppúgy megköszönték az eddigi együttműködést azoknak a szervezeteknek, amelyek eleget tettek első körben az adatszolgáltatásra felszólító Kehi-levélben foglaltaknak, és azoknak is, amelyek (mint a Krétakör) megtagadták az adatszolgáltatást.

PestiSracok facebook image

„Láthatóan egyenlevelet kaptunk, a Kehi nemhogy nem dolgozta fel az elküldött anyagokat, de a jelek szerint azt se ellenőrizte, hogy egyáltalán kitől kapott dokumentumokat” – értékelte a Kehi válaszát az egyik érintett szervezet vezetője az atv.hu kérdésére.

A portál által megkérdezett érintetteknek egyelőre nincs határozott álláspontjuk a Kehi levelével kapcsolatban. „Az világos, hogy a levélben foglaltaknak fizikailag lehetetlen péntekig eleget tenni” – mondta egyikük, de a félmilliós bírsággal súlyosbított követelést szerinte nem lehet félvállról venni.

„Egy, vagy maximum két ilyen bírságot még ki tudunk fizetni, de a harmadik már a működés végét jelenti” – mondta egy neve elhallgatását kérő civil szervezeti vezető.

Mint ismert: sikkasztás, illetve szervezett bűnözés gyanúját veti fel Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára szerint a Norvég Civil Alap pénzeinek magyarországi elosztása.

A helyettes államtitkár felidézte, hogy sajtóértesülések szerint a norvég alapok kezelését koordináló és felügyelő brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Iroda (FMO) korábban vizsgálatot rendelt az Ernst and Young cégtől a 2008-2010 közötti időszakról.

A teljes cikk itt elolvasható.

Fotó: Hír24.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.