Pesti Srácok

Magyar Nemzet: kitömi Gesztit a Nemzeti Együttműködés Rendszere

Magyar Nemzet: kitömi Gesztit a Nemzeti Együttműködés Rendszere

Nem akármilyen alpári kampányt gyártott Geszti Péter 2002-ben az SZDSZ köpönyege alatt az első Orbán-kormány ellen. Tizenkét év után a nemzeti együttműködés busás hálája sem marad el: jól jönnek neki az NKA-százezrek, illetve az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalaptól behulló milliók, amely mellett nem átall Geszti arról beszélni: ebben az országban most olyan állapotok vannak, ahol nem ildomos szinte megszólalni sem – írja a Magyar Nemzet.

„Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat” – kiáltotta világgá Geszti Péter alig másfél hónappal ezelőtt a Hvg.hu hasábjain. Geszti Péter minden időben – a szónak szigorúan csak átvitt értelmében – aprópénzre váltotta a lehetőségeit. A napokban ismertté vált, hogy Geszti a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) begereblyézett 800 ezer forintot dalszövegírásért, miközben az Andy Vajna által vezetett Magyar Nemzeti Filmalap marketingeseként dolgozik évente 6 millió forintos apanázsért – és ez még mindig nem volt neki elég, munkáltatójánál pályázott producerként, és nyert is mintegy 7,5 milliót – szögezte le a lap.

A lap szerint a nemzeti együttműködés rendszerének két emblematikus intézménye mintha Geszti Péternek a nemzetért tett korábbi „erőfeszítéseit hálálná meg” a nagyvonalú gesztusokkal busás juttatások formájában: a 2002-es tavaszi választási kampány során kulcsszerepe volt a Geszti-gépezetnek az Orbán-kormány megbuktatásában. Ismert az a tény is, az egykori tévés műsorvezető, rapper és szövegíró Geszti az ezredfordulóra igen keresett marketingszakemberré és „kreatívvá” vált, ebbéli minőségében kereste meg őt az első Orbán-kabinet útszéli lejáratásában tobzódó SZDSZ. Kuncze pártelnök akkor kamionra szállt, és indult a nagy „SZDSZ-turné”. A párt hiába hevert romokban a 2002-es tavaszi kampány idején, a médiakapcsolatok rendben voltak, és a fiatalok tömegeit a tenyeréből etető Geszti is ott volt a soraikban. A választás előtti hetekben aztán megjelent a telekakilt narancssárga pelenka, amitől Kuncze Gábor szabadítja meg a gőgicsélő csecsemőt. Jött a látást, hallást és szólást akadályozó narancs, a „narancsuralmazás” – Geszti kedvelt eszközei a szójátékok –, a „Fidesz = MIÉP light – Haverok, buli, junta” diktatúrázós fantásdoboz, és a más metaforákban is megjelent, a radikálisok és a Fidesz összeboronálásával való kéjes riogatás – emlékeztetett a Magyar Nemzet.

PestiSracok facebook image

Geszti zászlóra tűzte a „Lop STOP” jelszavát is (ezzel rohangált az egész párt mindenféle kampányrendezvényeken). Gesztiék már a 2002-es kampány korai szakaszában elővették Kövér Lászlót, aki egy óriásplakáton vigyorgott Orbán Viktor társaságában a Reszkessetek, betörők! című film ismert főszereplője mögött. És jöttek, jöttek sorban a provokatív plakátok Geszti agyából – például egy választásra buzdító leszbikus pár –, amelyek terjesztését a párt a Soros Alapítvány segítségével oldotta meg. A kampány hajrájára maradt Geszti újabb nagy dobása: Kövér László kifacsart „köteles” beszédére válaszul a fiatal SZDSZ-esek SMS-hadjárattal szerveztek órák alatt 20 ezres tüntetést. A kampány egésze pedig teljesítette a hármas célt: az SZDSZ a parlamentbe került, Orbán kormányát leváltották, a MIÉP-et pedig kiszorították a Tisztelt Házból. Geszti Péter az utóbbi években egy lépéssel távolabb áll a pártpolitikától, de csak azért, hogy egy bő évtized után megtalálja őt a „nemzet hálája” egy-egy filmalapos köldökzsinór vagy tetemes NKA-összegek formájában – tették hozzá.

A teljes cikk itt megtalálható.

Fotó: life.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.