Pesti Srácok

Magyar Nemzet: Lényegében Soros működteti Bajnaiék alapítványát

Magyar Nemzet: Lényegében Soros működteti Bajnaiék alapítványát

Lényegében a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progress (CAP) működteti a Haza és Haladás Alapítványt – írja a Magyar Nemzet.

Az amerikai Demokrata Párthoz közel álló szervezet tavaly több mint százmillió forinttal támogatta a Bajnai Gordon által létrehozott alapítványt – derül ki a szervezet adományozóinak csütörtökön közzétett névsorából. A Haza és Haladás emellett négymilliót kapott Bajnai volt pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek az egyik cégétől, valamint a részben állami tulajdonú Mol is több mint hét és fél millió forintot utalt.

A teljes cikk itt elolvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír TV

Fotó: Wikipedia

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.