haza és haladás
Újabb balliberális szál a Momentumban
Szauer Péter, a HVG Kiadó tulajdonos vezérigazgatójának a fia, Szauer Tamás a Momentum Mozgalom pénzügyi igazgatója – értesült a Magyar Idők.Alig alakult meg, máris menekülnek a tagok az olimpiaellenes „civil” mozgalomból
Bár csak tavaly jött létre a budapesti olimpia megfúrásával kampányoló, csütörtöktől aláírásgyűjtésbe kezdő Momentum Mozgalom (MoMo), amely a szokásos ballib forgatókönyv szerint függetlennek és civilnek mondja magát, máris komoly törésvonalak látszanak a szervezetben. A MoMo egyik viharos körülmények között távozó tagja révén a PestiSrácok.hu bepillantást nyerhetett a mozgalom belső életébe, hátországába. A fiatalember elmondása szerint azért hagyta faképnél a csoportot, mert „leszerepelt kommunisták” kezdték el mozgatni a szálakat a háttérből. Az egyik kulcsembernek az MSZP választmányának egykori helyettes vezetőjét, Haris Évát nevezte, aki Bajnai Gordon és Falus Ferenc fölépítésén is fáradozott már – az ismert eredménnyel.Ajánljuk még