Pesti Srácok

Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány minisztere lehet Tarlós István kihívója

Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány minisztere lehet Tarlós István kihívója

Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere az Együtt-PM egyik első számú főpolgármester-jelöltje, az ő indításáról már egyeztettek is a baloldali pártok – értesült baloldali forrásokból a PestiSrácok.hu. Úgy tudjuk, Bárándynak, a Bajnai Gordon nevéhez köthető Haza és Haladás Egyesület alapítójának a nevét az Együtt-PM dobta be. Információink szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ugyanakkor Kaltenbach Jenőt, az LMP egykori fővárosi frakcióvezetőjét tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Tarlós István kihívója legyen. Bárándy Péter a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, őt még nem keresték meg az ötlettel.

SZARVAS SZILVESZTER – PestiSrácok.hu

Továbbra is gőzerővel zajlik a főpolgármester-jelölt casting a baloldalon. Az ellenzéknek már nem sok ideje maradt, hogy hogy az önkormányzati választások előtt megismertesse főpolgármester-jelöltjét a választókkal. A balliberális pártok már-már kétségbeesetten igyekeznek főpolgármester-jelöltet találni az őszi önkormányzati választásra. Az többször is felmerült, hogy a városvezetői posztra diplomatát, ügyvédeket de akár egy választási szakértőt is felkérhetnek. Információink szerint a hétvégén fordult a kocka, mert noha eddig a Bajnai-féle pártszövetség többször is azt hangoztatta, hogy önálló jelöltben gondolkodik, az ő jelöltjük támogatása esetén hajlandóak lennének ismét egy zászló alatt indulni az MSZP-vel és a DK-val.

PestiSracok facebook image
Bárándy Péter 2003-ban, emlékezetes vadászbalesete után, amikor puskájának a tusa arcába csapódott, a visszacsapódó távcső pedig két szemöldöke közt sebezte meg a minisztert. Fotó: alfahir.hu

A PestiSrácok.hu baloldali forrásokból úgy értesült, hogy Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere az Együtt-PM egyik első számú főpolgármester-jelöltje, az ő indításáról már egyeztettek is a baloldali pártok. Bárándy a Bajnai Gordon nevéhez köthető Haza és Haladás Egyesület alapítója. Megállapodás egyelőre nincs, ráadásul a kötélhúzás tovább folytatódhat, mert úgy tudjuk, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem Bárándyt, hanem Kaltenbach Jenőt, az LMP egykori fővárosi frakcióvezetőjét tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Tarlós István kihívója legyen.

Kaltenbach Jenő a PestiSrácok.hu-nak korábban kijelentette, „létezik az a konstelláció, amikor vállalná a megmérettetést.” Szerinte a baloldalnak olyan közösen támogatott jelöltet kellene indítania, aki megfelelő alternatívát kínál Tarlós Istvánnal szemben.

A PestiSrácok.hu Bárándy Pétert is felhívta, aki kérdésünkre kijelentette, ő még nem kapott jelzést arról, hogy őt indítaná a baloldal.„Nem kerestek még meg az ötlettel, így még véleményem sem lehet arról, hogy én lennék Tarlós István kihívója” - mondta portálunknak Bárándy Péter.

Információink ráerősítenek arra, amit a minap az ellenzék vezetői nyilatkoztak. Gyurcsány Ferenc a Kossuth rádió 180 perc című műsorában ugyanis úgy fogalmazott, egy civil, centrista főpolgármester-jelöltje lesz a baloldali ellenzéknek. „Nem együttes, nem MSZP-s, nem DK-s főpolgármester-jelöltünk lesz, hanem közös jelölt lesz” – fogalmazott. A Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette, a párton kívüli szakembert ő fogja majd bemutatni a közös ellenzéki tárgyaláson, a nevét viszont csak azután árulja el, ha a Bajnai-féle szövetség és az MSZP budapesti elnöksége is túl lesz a tisztújításon. Márpedig Kaltenbach inkább civil, mint pártpolitikus.

Az Együtt-PM ügyvezető társelnöke, Szigetvári Viktor ezek után úgy fogalmazott, „természetesen nekünk is van jelöltünk, de ezt nem a nyilvánosságban kívánjuk meccselni.” Szigetvári Viktor szerint a közös főpolgármester-jelölt személyéről csak július közepén hozhatnak döntést a baloldali pártok. „Nincs még erről döntés, de van még időnk” – fogalmazott.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.