Pesti Srácok

Továbbra sem tudni, mennyivel pénzelte Soros Bajnaiékat

Továbbra sem tudni, mennyivel pénzelte Soros Bajnaiékat

Összesen több mint százmilliós mínusszal zárta a tavalyi évet a Bajnai Gordon alapította Együtt – a Korszakváltók Pártja, valamint a Haza és Haladás Alapítvány - írja a Napi Gazdaság. Ennek ellenére utóbbi hatszor többet költött, mint amennyire kerete volt, a pénz nagy részét ráadásul személyi kiadásokra fordították. Az ugyancsak Bajnai alapította Haza és Haladás Egyesület múlt évi mérlegét a jogszabály ellenére nem tették közzé honlapjukon, és továbbra sem tudható, hogy a 2013-ban kapott 440 milliós támogatásból mennyi származott Soros Györgytől.

A napilap kitért rá, hogy a Bajnai Gordon által alapított szervezetek tavaly durván túlköltekeztek: az immár Szigetvári Viktor vezette Együttnek összesen 288 millió forint bevétele volt, míg kiadásai 374 millióra rúgtak – derül ki a párt honlapján közzétett 2014-es beszámolóból. Eszerint az Együtt lényegében a 278,5 millió forintos központi költségvetési támogatásból működött, tagdíjakból csupán 1,8 millió, magánszemélyektől származó adományokból pedig 8.2 millió forintja jött össze. Az Együtt mégis 322,5 milliót költött politikai tevékenységre, további 47 millió a működési, 4,6 millió pedig egyéb kiadásokra ment el. A párt így 85 millió forintos mínusszal zárta az elmúlt évet.

Arányait tekintve a Bajnai alapította Haza és Haladás Alapítvány még inkább tovább nyújtózkodott, mint a takarója ért. A szervezetnek tavaly összesen 10,4 millió forint bevétele volt, kiadásai mégis közel a hatszorosára, mintegy 60 millió forintra rúgtak, az alapítvány így 48,4 milliós mínuszt produkált. Érdekes, hogy az alig több mint tízmilliós keret ellenére a szervezet közel 39 millió forintot fordított a személyi kiadásokra - jegyzi meg a lap. Bajnai Gordon 2010-ben alapította meg a Haza és Haladást azzal a céllal, hogy „átfogó közpolitikai koncepciók” kialakításával támogassa a „közjóra törekvő haladó kormányzás felelős és szakszerű gyakorlatát”. Az alapítványban szerepet kapott a volt miniszterelnök kormányának több tagja is. A felügyelőbizottság elnöke Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, tagjai pedig Balázs Péter volt külügyminiszter és Mester Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium volt államtitkára. A kuratórium elnöke eredetileg Hegedüs Dóra, Bajnai egykori kabinetfőnöke lett, a tisztséget jelenleg Tordai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal volt államtitkára tölti be.

PestiSracok facebook image

A lap emlékeztet: az alapítvány leginkább arról híresült el, hogy csak a Soros Györgyhöz köthető Center for American Progresstől (CAP) 2011 és 2013 között több mint 200 millió forintos támogatást kapott, tehát a szervezetet lényegében Amerikából finanszírozták. Az sem mellékes, hogy míg Bajnaiék évente átlagosan két átfogó szakpolitikai javaslatcsomag készítését ígérték, idén februárban kiderült: lényegében semmiféle önálló átfogó kutatást nem végzett a korábban százmilliókkal kitömött alapítvány, viszont milliókat fizetett például baráti szervezeteknek. Ezek közé tartozik a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest, a Tárki Társadalomkutató Intézet, a Budapest Intézet, a Kfib.hu Közhasznú Nonprofit Kft., a Kopint–Tárki Konjunktúrakutató Intézet, a Tárki Társadalomkutató Intézet és a Magyar Pedagógiai Társaság.

A Napi Gazdaság cikkében megjegyzi, hogy az ugyancsak Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Egyesület 2014-es beszámolója viszont nem ismert. Noha a törvényi előírások szerint ezt május 31-ig a szervezet honlapján közzé kellett volna tenni, az egyesület – állítása szerint – egyelőre csak az Országos Bírósági Hivatalnál helyezte letétbe a dokumentumot. A szervezet jelentősége abban áll, hogy míg a Haza és Haladás Alapítványt szakpolitikai műhelyként hívták életre, Bajnaiék 2012-ben arra jutottak, hogy ez kevés, és szükségük van egy olyan szervezeti formára, amely maga is érvényt szerezhet az elgondolásaiknak. Ezért alapították meg az egyesületet, amely már anyagilag is támogathatta a kezdetben választói mozgalomként, később választói szövetségként működő, végül pedig párttá alakuló Együttet. Adtak pénzt a párt kampányára, illetve politikusainak, munkatársainak juttatásaira is. Beszédes, hogy míg az egyesületnek 2012-ben mindössze 168 ezer forintnyi saját tőkéje volt, 2013-ban már 440 millió forintnyi adomány érkezett a szervezethez.

Szigetvári Viktor januárban elismerte, hogy a Soros György-féle CAP-tól is kapott támogatást az egyesület, azaz lényegében az Együtt, ám azt nem árulta el, hogy a 440 millióból mennyi érkezett Amerikából. Az egyesületnek saját vállalása szerint tavaly júliusban kellett volna közzétennie a 2013-as, egymillió forint feletti támogatóinak névsorát, ennek azonban a mai napig nem tett eleget. Szigetvári állítja, ezt meg fogják tenni, de adatvédelmi okokból még folynak az egyeztetések az adományozókkal.

Forrás: Napi Gazdaság

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.