Pesti Srácok

Megkapta a köztársasági elnöki kegyelmet Radnai László

null

Megkapta a köztársasági elnöki kegyelmet a Portik-ügy egyik koronatanúja, a kecskeméti maffiaperben 12 évre ítélt egykori keresztapa, Radnai László – értesült több forrásból a PestiSrácok.hu.

Telefonon sikerült elérnünk a Cont Car autókereskedés volt tulajdonosát is, aki portálunknak úgy nyilatkozott, nem tud arról, hogy kegyelemben részesült volna.

A PestiSrácok.hu még tavaly májusban írt arról, hogy köztársasági elnöki kegyelmi kérvényt nyújtott be a 2007-ben jogerősen elítélt bűnbánó maffiózó. Akkor úgy értesültünk, hogy a Portik Tamásra és társaira terhelő vallomást tevő férfi és a rendőrség között létrejött vádalkunak ez is része volt.

PestiSracok facebook image

Radnai egyébként büntetés-félbeszakítás címén, az akkori hírek szerint egészségügyi okokra hivatkozva szabadult. Akkor még úgy volt, hogy ha felgyógyul, a büntetéséből fennmaradt két és fél évet le kell ülnie. Azonban 2012. nyarán a PestiSrácok.hu kiderítette, hogy a szabadulás ára az volt, hogy beszámoljon a kilencvenes évek leszámolás sorozatáról.

Úgy tudjuk, a rendőrség és Radnai közötti alkuban az is szerepelt, hogy arccal és névvel kell vállalnia a tanúskodást.

Forrás: PestiSrácok.hu

Fotó: PS/Mészáros Péter

Ajánljuk még