Pesti Srácok

Nem bírná a börtönt: egy percet sem fog rács mögött tölteni Biszku

Nem bírná a börtönt: egy percet sem fog rács mögött tölteni Biszku

Noha életfogytiglant kért az ügyészség a 93 éves Biszku Bélára, a volt kommunista belügyminiszternek azonban akkor sem kell majd börtönbe vonulnia, ha jogerősen elítélik. Az ok: nem bírná a börtönt - írja a Bors.

A háborús bűnökért első fokon öt és fél évre ítélt Biszku különös csúcsot állított fel azzal, hogy 93 évesen állították bíróság elé. Világrekorder lett, mert jelenleg ő a Föld legidősebb, háborús bűnökért perbe fogott vádlottja, akinek ügye még nem zárult le jogerősen. Elsőségét annak is köszönheti, hogy májusban, 91. életévében elhunyt a lengyel Jaruzelski tábornok. A kommunista politikus hirdette ki 1980-ban a szükségállapotot. Ellene két eljárás is folyt, igaz, tárgyalást már 2011 óta nem tartottak egyik ügyben sem. Az ok Jaruzelski gyógyíthatatlan betegsége volt. A 27 ezer zsidó haláláért felelős, egykori lágerőr John Demjanjuk felett 90 évesen mondtak ítéletet. Pere végeztével öt év börtönt kapott, ám betegsége miatt nem kellett bevonulnia. 2012-ben halt meg.

Biszku, ha jogerősen börtönre is ítélik, vélhetően megússza a fogságot. Méghozzá azért, mert – a Bors információi szerint – betegségei folytán nincs meg a minimális börtöntűrő képessége sem. A jogszabályok szerint ezekben az esetekben a büntetés végrehajtását fel kell függeszteni arra az időre, míg jobban nem lesz az elítélt. Biszku állapotát egy orvosi stábnak kell majd megvizsgálnia, amennyiben másodfokon is letöltendő szabadságvesztésre ítélik.

PestiSracok facebook image

Az egykori belügyminiszter környezetéből a Bors úgy értesült, a férfi napjait budai otthonában tölti, időnként gyógykezeléseken vesz részt. A perről pedig úgy tartja, alaptalanul vádolják.

Forrás: Borsonline.hu

Fotó: Mészáros Péter/PS

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.