biszku béla
Amikor a háborús bűnös Biszku Béla leterítette a legendát – Papp László megtörésének története (2. rész)
Sport 2019 szeptember 28. „Olyan sebet ejtettek rajtam, amit soha nem lehet begyógyítani” – mondta háromszoros olimpiai bajnok legendánk, Papp László azokról a kommunista vezetőkről, akik visszavonultatták őt. Egyikük, Biszku Béla is olyan kommunista volt, aki ott ártott, ahová éppen odahelyezte a diktatúra. A hatvanas évek közepén ő volt a sportért felelős PB-tag, pár évvel korábban még belügyminiszterként a forradalmárokat akasztatta fel. 1964-re eldöntötték, hogy a profi világbajnoki cím kapujában álló, hatalmas csatákat megnyerő, háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlót vissza kell vonultatni. Az utasítás Moszkvából jöhetett, és a Szovjetunióhoz hű hazaárulók, Biszku, Gáspár Sándor és Papp László személyes ellensége, Kutas István végrehajtották a feladatot. A profik között is veretlen Pappnak és a magyar közvéleménynek természetesen a propaganda segítségével is üzentek, a Népsportban két fő sportújságíró-káder írt cikket a profizmus veszélyeiről, és, hogy Pappnak ideje abbahagyni. Legendánkat teljesen összetörte a döntés, fia többször is megírta, hogy ezt a lelki törést sohasem heverte ki. A legszebb az egészben, hogy Biszkuék később, a rendszerváltás után is letagadták a szerepüket: „Ül ez a levitézlett, kardigános bolsevik, túl van jóval a nyolcvanon, a >nehéz idők< tanúja (lehetne), s hazudik, mint a vízfolyás” – írta erről N. Pál József irodalomtörténész. Egy mocskos játszma, ahol még Papp László sem nyerhetett (2. rész.). Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. "Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.