Pesti Srácok

Népszabadság: Újabb baráti cégek kaptak megbízást L. Simontól

Népszabadság: Újabb baráti cégek kaptak megbízást L. Simontól

Újabb nagy összegű, 23 és fél milliós megbízásokra bukkant a Népszabadság, amelyeket L. Simon László fideszes politikus környezetéhez tartozó személyek cégei kaptak.

A lap tegnapi írása szerint tavaly az L. Simon László vezette Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács 9,4 milliós kommunikációs tenderére három céget hívtak meg, amelyek L. Simon stábjához köthetőek. L. Simon erre az RTL Klub Híradójában erre úgy reagált, ez így van a legnagyobb rendben, meghívásos közbeszerzésnél szerinte olyan vállalkozókat érdemes meghívni, akiket ismer és a munkájában megbízik, nem pedig felütni a szaknévsort, és ismeretlen vállalkozásokat keresni. Szerinte mindenki ezt teszi, amikor a konyháját szeretné kicsempéztetni. A nyílt közbeszerzési eljárás szerinte emiatt nem is jó, mert csak bonyolítja a dolgokat.

A Népszabadság csütörtöki számában pedig azt írta, a velencei megbízásról lemaradó mindkét céggel szerződött 2013-ban a Nemzeti Kulturális Alap, amelynek L. Simon alelnöke volt. Így bruttó 6 millió 743 ezer forint jutott a Picasso Média Kft.-nek, ebből az NKA 20 jubileumi kiadvány megírását és nyomdai előkészítését rendelte meg tőlük. A Kortárs Média Kft.-vel ugyanezen jubileumi kiadvány nyomdai kivitelezéséről állapodtak meg, először 500, majd további 300 példányban. A munka ellenértéke összesen nagyjából bruttó 17 millió forint volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Népszabadság/hvg.hu

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.