Pesti Srácok

Soroksári gyilkosság: Duna-parti csónakházat kutattak át a rendőrök

null

A soroksári szigetdűlőben kocogás közben bestiális módon meggyilkolt kocogó nő ügyében a nyomozás eddig nem hozott eredményt. A rendőrség egyelőre nem tűzött ki nyomravezetői díjat, ám most a férj egy jelentősebb összeget ajánl fel a nyomravezetőnek, hogy ezzel segítse a rendőrök munkáját - tudta meg a Blikk és azt is írja, hogy a rendőrök nemrég a férfi Duna-parti csónakházában helyszíneltek, mozgó laboratóriummal, UV-lámpával és vegyszerekkel.

Azt egyelőre nem tudni, mit kereshettek a rendőrök 10 hónappal a gyilkosság után, a csónakházat eddig nem vizsgálták át, ellenben a család házával és kocsijával, amit többször is átnéztek, de nem találtak semmit. Kardos Lajost soha nem gyanúsították a felesége meggyilkolásával, átment a poligráfos hazugságvizsgálaton is. A lap információja szerint nemrégiben újra kihallgatták azokat a hajléktalanokat, akik a futóút mellett sátoroznak. Arra voltak kíváncsiak, láttak vagy hallottak-e valami szokatlant, kóborolt-e a környéken idegen.

Az ügyben a rendőrség egyelőre nem tűzött ki nyomravezetői díjat, ám a férj ügyvédje, Parti Ágnes most kezdeményezi ezt. Kardos Lajos pedig közben úgy döntött, ő is felajánl 200 ezer forintos díjat, hogy ezzel segítse a rendőrök munkáját. Azt kéri, hogy aki tud valamit, ne őt keresse, forduljon a nyomozókhoz.

PestiSracok facebook image

Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.