Pesti Srácok

250 milliós áfacsalás: kínaiakra csapott le a NAV

250 milliós áfacsalás: kínaiakra csapott le a NAV

Közel 250 millió forint áfát nem fizetett be az államkasszába egy távol-keleti állampolgárok által működtetett, kínai cipőket forgalmazó kft. – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A hivatal közleménye szerint a vállalat Kínából rendelt nagy mennyiségű árut, amit adóelkerülés céljára létrehozott magyar cégek nevében áfa-felfüggesztéssel, azaz áfa megfizetése nélkül Szlovákiában vámkezeltetett. A beszerzett cipőket Magyarországra szállította és értékesítette a cég, majd az ebből származó bevételt eltitkolta – írja a NAV.

A büntetőeljárás mellett a revizorok adóigazgatási eljárást indítottak, amelynek keretében két helyszínen, a kft. raktárában és telephelyén csaknem 140 ezer pár cipőt foglaltak le 590 millió forint értékben, így az állami költségvetést ért kár is megtérült.

PestiSracok facebook image

A csalásra a NAV által indított akció során derült fény, melynek keretében a hivatal 100 munkatársa, pénzügyi nyomozók és adórevizorok egyszerre 60 helyszínen jelentek meg a fővárosban és az ország különböző pontjain működő üzletekben.

Forrás: hvg.hu

Fotó: kisalföld.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.