Pesti Srácok

Alföldi távozása óta harmadával csökkent a nézőszám a Nemzeti Színházban

Alföldi távozása óta harmadával csökkent a nézőszám a Nemzeti Színházban

Az igazgatóváltás után 40 ezer néző hagyta ott a Nemzeti Színházat, ami a teljes nézőszám harmada – írja a Hír24.hu.

Öt év után tavaly nyáron távozott a Nemzeti Színház éléről Alföldi Róbert. Leköszönése előtt a jegypénztároknál kígyóztak a sorok, az emberek képesek voltak órákat várni azért, hogy valamelyik utolsó Alföldi-előadásra jegyet vehessenek.

A Hír24.hu kíváncsi volt, hogy az új igazgató, Vidnyánszky Attila is tudta-e hozni ezt a szintet, érkezését a nézők hogyan fogadták, ezért a Nemzeti Színháztól kikérték Alföldi utolsó évadának, illetve Vidnyánszky Attila első évadának nézőszámait. Hogy az összehasonlítás ne torzítson, kérték azokat az adatokat is, amelyek Alföldi első évadára vonatkoznak.

PestiSracok facebook image

Hozzátették: az eredmény mindkét esetben a távozó igazgató javára billenti a mérleget, nem is kevéssel. Mint a Nemzeti Színház által átküldött adatokból kiderül, Alföldi utolsó évada, tehát a 2012/2013-as évad összesen 129 ezer nézőt hozott, ehhez képest Vidnyánszky első évada 88 ezer nézőt tudott a színházba becsalogatni. Ez annyit jelent, hogy a színház egyik évről a másikra nézői harmadát elveszítette, összesen 40 ezer főt.

Nem sokkal jobb a helyzet akkor sem, ha Vidnyánszky első évét Alföldi első évével hasonlítjuk össze. A különbség ez esetben 26 ezer fő, ugyancsak Alföldi javára. A 2008/2009-es évadban ugyanis 115 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra a 2013/2014-es 88 ezer fővel szemben. Nem csak a teljes nézőszám, az egy előadásra jutó nézőszám is csökkent. Alföldi első évadában ez a szám 288 fő volt (399 előadás, 115 ezer néző), az utolsó évadban pedig 332 fő (390 előadás, 129 ezer néző). Vidnyánszky első évadában ez a szám 261 főre csökkent (340 előadás, 88 ezer néző) – írják.

A portál megkérdezte a Nemzeti Színházat a teltházas előadások alakulásáról, valamint arról is, hogyan alakultak a színház bevételei a fenti évadokban, ezt azonban nem sikerült megtudniuk. Azt írták, e kérdésekre nem áll módjukban választ adni, mivel ebben a formában nem gyűjtik az adatokat.

Forrás: Hír24.hu

Fotó: ujszo.hu

Ajánljuk még

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

Nincs karácsony Jézus Krisztus nélkül!

Exkluzív 2024 december 24.
Karácsony sajnos ma már egyre kevésbé szól arról, amiről kellene. Krisztus Urunk teljes figyelmen kívül hagyása, a keresztény értékek totális feledésbe merülése természetesen nem magyar sajátosság. Ráadásul a kommunizmus igáját megúszó nyugati társadalmak sincsenek jobb helyzetben nálunk, sőt, a helyzet ott mára sokkal rosszabb, reménytelenebb lett. Ez azonban nem mentség nekünk és nem is ok számunkra arra, hogy kövessük a példájukat.

Csaknem megismétlődött az olaszliszkai lincselés, húsz fős társaság támadt rá egy 70 éves emberre Ózdon

Exkluzív 2022 június 21.
Húsz fős társaság támadt rá egy idős emberre még szombaton este Ózd külső részén, Centerben. A 70 éves Varga Tibor egész nap a földeken kaszált, majd a lovait látta el, este 8 óra után indult haza az üres traktorral. Az úton meglátott egy nagy számú társaságot, akik táncoltak, hangosan énekeltek, rájuk dudált, hogy álljanak félre, amit azok zokon vettek. Hangos szidalmazás, ordibálás, fenyegetőzés közepette többen a traktorra ugrottak, megpróbáltak bejutni, vagy az öreget kiszedni onnan, még a traktor üvegajtaját is kiszakították. Varga Tibor 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta; azt mondja, ezt Molnár László barátjának köszönheti, aki azzal, hogy beavatkozott, a védelmére kelt, az életét mentette meg. A helyszínre érkező rendőrök az érintettek elmondása szerint két főt vettek őrizetbe, azokat, a legagresszívebbek voltak a társaságból. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott a támadást elszenvedett férfi és a városrész önkormányzati képviselője is. Utóbbi azt mondta, egy olyan helyi család érintett az ügyben, akikkel folyamatosan probléma van; egyikük ellen egy másik súlyos bántalmazás miatt is folyamatban van büntetőeljárás.