Pesti Srácok

Csaknem négy évet kapott a metrósínek közé ugró kokainista tolvaj

Csaknem négy évet kapott a metrósínek közé ugró kokainista tolvaj

Elítélték azt a tolvajt, aki menekülés közben a metrósínek közé ugrott néhány hete a Blaha Lujza téren. A férfi 3 évet és 8 hónapot kapott, ráadásként 5 évre kiutasították az országból. Az albán vádlott a bíróságon, szerda délelőtt azt mondta, kokaint szippantott és benyugtatózta magát a történtek előtt, ezért nem emlékszik semmire.

A szereket ki is mutatták a szervezetében. Emellett megköszönte a kiérkező mentőknek a segítséget, és elnézést kért mindenért. A Hír24 úgy tudja, 2011 óta él már hazánkban és többször akadt már gondja a törvénnyel.

Az eset július 30-án, délután történt. A rendőrség korábbi közlése szerint a tolvaj az Erzsébet körút egyik kávézójából emelt el egy táskát, majd menekülőre fogta. A holmi tulajdonosa - egy nő - utánaeredt, végül a Blaha Lujza téri metrómegállóban sikerült is utolérnie. A férfi ekkor eldobta zsákmányát és felugrott az éppen befutó szerelvényre. Ám a nő nem hagyta annyiban, ő is felszállt, a tolvaj viszont „válaszul” le. A peronon várakozók ekkor elkapták.

PestiSracok facebook image

A férfi kiabálni kezdett, azt bizonygatta, hogy ő bizony rendőr, és előkapott egy bőrhatású irattartót, ami igencsak hasonlított egy rendőrigazolványra. Így kiszabadult az utasok gyűrűjéből és beugrott a sínek közé, úgy próbált menekülni. A szerelvény éppen akkor indult el.

A férfit elfogták, a rendőrök egy dán vezetői-, illetve egy tartózkodási engedélyt találtak nála. Mindkét irat hamis volt. A tolvajról kiderült, hogy valójában albán állampolgár. A történtek miatt egy ideig nem jártak a szerelvények a Deák Ferenc tér és az Örs vezér tere között. A Budapesti Közlekedési Központ ötven buszt állított forgalomba.

A tolvaj ügyében gyorsított eljárásban döntött kedden a bíróság. Az ítélet nem jogerős, ugyanis az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.

Forrás: Hír24.hu

Fotó: 6van.eu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.