Pesti Srácok

Fidelitas: Tóbiás és Varju fizessék vissza a lenyúlt közpénzt!

Fidelitas: Tóbiás és Varju fizessék vissza a lenyúlt közpénzt!

A jogtalanul felvett állami juttatások visszafizetésére szólította fel a szocialista Tóbiás Józsefet és a Demokratikus Koalíció pártigazgatóját, Varju Lászlót a Fidelitas.

Balogh Gergely alelnök emlékeztetett: az MSZP új elnöke összesen 50 millió forint költségtérítést és választókerületi pótlékot vett fel nyíregyházi lakcíme után, holott 2003 óta Érden lakik. Varju László pedig 1 400 000 forintnyi végkielégítést kapott az Országgyűléstől, mert megszűnt képviselői mandátuma, de két hónap munkanélküliség után ismét bekerült a parlamentbe, az EP-be távozó Molnár Csaba helyett. A Fidelitas azt szeretné, ha még augusztusban rendeznék az ügyet. Vagy úgy, hogy visszafizetik, vagy felajánlják jótékonysági célra. „Úgy gondoljuk, hogy mind a két ügy teljes mértékben felháborító. Hiába próbálják a megújulást itt a budapesti cécóval is álcázni, úgy gondoljuk, hogy mind a ketten csaltak, és igenis lenyúlták a közpénzt” – mondta Balogh Gergely országos alelnök.

A szocialisták közleményben reagáltak a Fidelitas állításaira. Azt írták: a párt új elnöke jogszerűen vette fel a képviselői költségtérítését, amelyet közfeladatai ellátására fordított. Az MSZP szerint Tóbiás József minden hivatalos kiadását a képviselői költségtérítéséből fedezte, így külön párttámogatásra már nem is tartott igényt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Hír TV

Fotó: hvg.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.