Pesti Srácok

Handó: hiába üzennek a politikusok, az igazságszolgáltatás a maga útját járja!

Handó: hiába üzennek a politikusok, az igazságszolgáltatás a maga útját járja!

Handó Tünde a Népszabadságnak adott vasárnapi interjújában elmondta, kizártnak tartja, hogy politikai megrendelésre születnek ítéletek, de azt is cáfolta, hogy a „rendkívül elhivatott és öntudatos” bírók maguktól igazodnának a politikai elvárásokhoz. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról is beszélt, hogy hiába üzengetnek a politikusok, az igazságszolgáltatás attól még a maga útját járja.

Nagyon bízom benne, hogy ilyesmi nem fordulhat elő, ha viszont mégis találkoznék efféle jelenséggel, igen határozottan fellépnék ellene - mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Népszabadságnak adott interjújában arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy politikai megrendelésre születnek ítéletek. Meggyőződésem, hogy a bírói hivatásrend tagjai rendkívül elhivatott és öntudatos emberek – tette hozzá. Handó szerint ezt bizonyítja az is, hogy – az ügy tárgyától, esetleges következményeitől függetlenül – bátran az Alkotmánybírósághoz vagy az unió bíróságához fordulnak, ha véleményük szerint alaptörvény-ellenes vagy az EU normáival ellentétes jogszabályt kellene alkalmazniuk. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke inkább attól tart, hogy a média vagy a közvélemény befolyásolhatja a bírákat, mert a tárgyalótermen kívüli nyilvánosságot nem mindig tudják jól kezelni.

Handó Tünde arról is beszélt, hogy őt igazából soha nem rendítette meg, ha bármely politikai oldal – adott esetben kormányzati szereplő – véleményt nyilvánít a bíróságok munkájáról vagy konkrét ügyekről: „A politikusok – leginkább a választóiknak üzenve – politikai nyilatkozatokat tesznek, és ez a közélet természetes része. Problémát legfeljebb az okozna, ha a közvélemény azt érzékelné, hogy folyamatosan igyekeznek befolyásolni az igazságszolgáltatást. A hatalmi ágak elválasztásának elvéből egyébként az következik, hogy konkrét ügyekbe senki nem szólhat bele, a bíróságok működésébe pedig csak az alaptörvényben foglalt keretek között avatkozhat be bárki. Ezt a Nyitott bíróság program keretében az idén is igyekszünk a fiatalokban tudatosítani, így felnőhet egy új generáció, amelynek tagjai már tudni fogják: attól, hogy a politikusok üzennek, az igazságszolgáltatás még a maga útját járja” – jelentette ki Handó Tünde.

PestiSracok facebook image

A teljes interjú itt elolvasható.

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.