Pesti Srácok

Horthy Andrea állítja: Welsz Tamást beszervezte a hírszerzés

null

„A könyv, amelyből mindenre fény derül”. "Welsz Tamás titokzatos élete és halála." Így reklámozza Welsz Tamás özvegye, Horthy Andrea nemsokára megjelenő emlékiratait, amelyben azt ígéri, lerántja a leplet a vállalkozó titokzatos életéről. Horthy Andrea a 90-es évek közepétől egészen annak haláláig Welsz Tamás mellett volt. Rálátása volt Welsz ügyleteire és rejtelmes életére – írják a könyvet promotáló honlapon. A szerző azt is állítja, a könyv azért csak online kiadásban tölthető le az internetről, „mert egyetlen kiadó sem merte megjelentetni nyomtatott formában, mivel a könyv kényes tartalma miatt nem merték a kiadással járó kockázatot vállalni”. Állítólag már a - többrészes - emlékirat első fejezeteiből kiderülhet, hogy miként szervezhették be a szolgálatok a gyanús körülmények között elhunyt üzletembert, kik, milyen erők álltak mögötte, de szóba kerülnek még Welsz gyanús ügyletei, politikusi, alvilági kapcsolatai, valamint a vállalkozó panamai üzletei és a Simon-ügy is. Utóbbi ügy kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea arról tájékoztatta portálunkat, hogy az eljárásban továbbra is két személyt gyanúsítanak, köztük a szocialisták egykori alelnökét, Simon Gábort. A szóvivő azt is hozzátette: a nyomozás jelenleg is folyamatban van, a gyanúsítottakról azonban az ügyészség nem kíván nyilatkozni. Más forrásból azonban úgy tudjuk, Horthy Andrea nem gyanúsítottja az ügynek, így a könyvben leírt információit nem a nyomozás eredményeiből merítette. Welsz Tamás a Simon Gábor-ügy érintettje volt: az adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsított volt szocialista politikusnak állítólag ő szerezte azt a bissau-guineai útlevelet, amellyel a MagNet Bank Andrássy úti fiókjában számlát nyitottak és elhelyeztek rajta 75 millió forintot. Welsz, akinek neve a Sólyom Airways kapcsán vált ismertté a nála lévő iratok átadása után lett rosszul az őt szállító rendőrautóban, majd elhunyt. Halálának körülményei máig tisztázatlanok, és továbbra is kérdés, hogy mi motiválhatta tettét. A PestiSrácok.hu nyomozói és orvosszakértői körökből korábban úgy értesült, hogy afrikai méreggel ölték meg a vállalkozót, vagy annak a segítségével lett öngyilkos. Portálunk információi szerint Welsz szervezetében peptid alapú toxint találtak, és a toxikológiai vizsgálat egyértelműen kizárta a természetes halált.

Pámer Dávid - PestiSrácok.hu

Fotó: welszrejtély.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.