Pesti Srácok

Lamperth és Herényi MLM-cégét hazugságai miatt bírságolta a GVH

null

Hatmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Kyäni Europe AB-re, mert a vállalkozás valótlanul tulajdonított egyes termékeinek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást, valamint hamisan állította, hogy ők voltak az elsők a piacon. Az ügy pikantériája, hogy ez az az amerikai MLM-cég, amelyben Lamperth Mónika volt belügyminiszter, önkormányzati-, majd szociális miniszter és Herényi Károly az MDF egykori politikusa is dolgozik. Korábban szerepet vállalt benne Kökény Mihály volt szocialista egészségügyi miniszter, és Székely Tamás is, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány egészségügyi minisztere.

A cég hirdetéseiben ezen kívül az alaszkai áfonya, illetve az alaszkai lazac speciális tulajdonságaival és felhasználásával kapcsolatban valótlan kijelentéseket fogalmazott meg - tájékoztatott a GVH kedden.

A vállalkozás 2012. február 1. és 2013. szeptember 18. között a Kyäni étrend-kiegészítő termékeit szórólapokon, honlapján és hírlevelekben népszerűsítette. A GVH megítélése szerint a vállalkozás célja a reklámokkal elsősorban azon fogyasztók figyelmének felkeltése volt, akik kifejezetten egy betegség megelőzése, vagy meglévő betegségük tüneteinek enyhítése, gyógyítása, illetve egészségügyi állapotuk javítása miatt keresik a különböző terápiás lehetőségeket, módszereket.

PestiSracok facebook image

kyani

A versenyhivatal közleményében hangsúlyozta: az emberi szervezetre ható termékek esetén a különféle betegségben szenvedő, vagy az azt megelőzni szándékozó emberek sérülékeny fogyasztói csoportot alkotnak. Ők a gyógyulás vagy gyógyító hatás reményében lényegesen érzékenyebben reagálnak a gyógyulást ígérő tájékoztatásokra, emiatt különös jelentősége van a tényszerű, túlzásokat nélkülöző, bizonyított állításokat tartalmazó tájékoztatásnak.

A GVH kiemelte azt is, hogy az étrend-kiegészítőkre vonatkozó ágazati szabályok szerint betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonság étrend-kiegészítőknek nem tulajdonítható. A Kyäni termékeket népszerűsítő hirdetésekben azonban több gyógyhatásra, betegségmegelőzésre vonatkozó állítás is szerepelt, amelyek egy része felhasználói tapasztalat, fogyasztói vélemény formájában jelent meg.

A versenyhivatal szerint a vállalkozás fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatot folytatott azzal is, hogy a vizsgálat során nem tudta igazolni: a termékek ténylegesen rendelkeznek a hirdetett, egészségre ható tulajdonságokkal.

A termékekkel kapcsolatban számos piacelsőségi állítás is megjelent - (például: "az egyetlen termék a piacon, amely kombinálja az e-vitaminokat az Omega 3 zsírsavakkal"), de ezek bizonyítása sem történt meg a vizsgálat során - közölte a GVH.

Megalapozatlan állításokat tett a vállalkozás az alaszkai lazac antioxidáns-tartalmával és az alaszkai vadon élő lazacból kinyerhető halolajjal kapcsolatban is.

Ezek miatt a jogsértések miatt szabta ki az összesen 6 millió forint bírságot a versenyhivatal.

Súlyosító körülményként értékelte a GVH, hogy a tájékoztatások a fogyasztók széles rétegéhez jutottak el, illetve azt, hogy a hosszú ideig tartó reklámozás egészségügyi problémákkal küzdő, sérülékeny fogyasztói réteget célzott meg.

A GVH a Kyäni Hungary Kft. esetében nem állapította meg a jogsértést, mivel a vizsgálat során nem volt feltárható, hogy a vállalkozásnak milyen szerepe volt a jogsértő tájékoztatások tartalmának kialakításában és megjelentetésében - áll a közleményben.

MTI / Index / Pestisrácok.hu