Pesti Srácok

Megválasztották Bajnai helyetteseit

null

Tegnap megtartotta első ülését az Együtt – a Korszakváltók Pártja Országos Politikai Tanácsa (OPT). Az ülésen a testület értékelte az önkormányzati választási felkészülés állását, a tárgyalások eredményét, és meghatározta az elkövetkező hónapok politikai stratégiai feladatait - írja a szervezet közleményében.

A tegnapi eseményen az OPT megválasztotta tisztségviselőit, így Bajnai Gordon elnök helyetteseit is. Az OPT alelnökei Spät Judit és Pataki Márton, akik az önkormányzati választásokon mindketten Budapest III. kerületében indulnak.

Bajnai Gordon, az OPT elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a közelgő önkormányzati választás lehetőséget ad arra, hogy az orbánizmus kilátástalan sivatagában létrejöjjenek a szabadság oázisai, ahol él a remény, és működik az európai Magyarország.

PestiSracok facebook image

Pataki Márton arról beszélt, hogy az Együtt másfél éves működés során elérte, hogy politikusai országosan jelen vannak. Ezt bizonyítja az is, hogy a párt több száz képviselőjelöltet állít, számos városban önálló polgármesterjelöltjei vannak, és minden megyében van listája, ez pedig óriási eredmény – tette hozzá.

Spät Judit elmondta: az önkormányzati munka lehetőséget ad arra, hogy országszerte elkezdjük betemetni a lövészárkokat. Helyben, jó ügyekért ismét meg kell tanulnunk pártoktól függetlenül az együttműködést – húzta alá.

Az OPT-tagok egyetértettek abban, hogy az Együtt önállóan, az ellenzék meghatározó erejeként kell politizáljon az elkövetkezőkben, a 2018-as választásokig pedig működőképes alternatívát kell felmutasson az egyre inkább pártállami Orbán-rendszerrel szemben - zárja a közlemény.

atv.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.