Pesti Srácok

Németh Miklós a 89-es határnyitásról: Gorbacsov nem tiltakozott

Németh Miklós a 89-es határnyitásról: Gorbacsov nem tiltakozott

"Moszkva nem tiltakozott" címmel közölt kedden interjút Németh Miklós egykori miniszterelnökkel a Die Presse című konzervatív osztrák lap.

A vasfüggöny lebontásában gazdasági kérdések és az ország megítélésének szempontjai is közrejátszottak – mondta a volt kormányfő a lap budapesti tudósítója, Peter Bognar által jegyzet interjúban. Németh Miklós három okot nevezett meg, amely szerinte a vasfüggöny lebontásához vezetett. Egyrészt az ország a csőd szélén állt, másrészt a 20. század végén korszerűtlennek tűnt a vasfüggöny, hiszen ekkor már modernebb eszközök is rendelkezésre álltak egy országhatár őrzéséhez, és nem utolsó sorban az osztrákok és magyarok közösen pályáztak az 1995-ös világkiállítás megrendezésére. "Belegondoltunk, hogy mit szólna a sok külföldi látogató, ha Bécsből Budapestre utazva a határon szögesdrótot látna" - mondta.

Németh Miklós első útja miniszterelnökként 1988 decemberében nem Moszkvába, hanem Bécsbe, Franz Vranitzky osztrák kancellárhoz vezetett, és közölte vele a határkerítés lebontásának tervét. Csak ezt követően utazott Moszkvába, ahol Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkárnak arról beszélt, hogy Magyarországon eljött a többpártrendszer ideje. "Ez a te felelősséged Miklós, nekem mindenhogyan megfelelő" - válaszolta a szovjet elnök Németh Miklós szerint, és biztosította őt arról, hogy a "gyalázatos 1956-os események" nem fognak megismétlődni. A szovjet politikus hozzáállását Németh nagylelkűnek nevezte, de kiemelte: garanciát természetesen ez sem jelentett, mert nem volt kizárható, hogy a moszkvai "keményvonalasok" félreállítják a szovjet pártfőtitkár. De a magyar lépésekre, a vasfüggöny átvágására vagy a Páneurópai Piknikre Moszkva nem reagált - mondta.

PestiSracok facebook image

Németh Miklós beszélt a Bonn melletti Gymnich palotában megtartott titkos találkozóról is, amelyre külügyminiszterével, Horn Gyulával utazott, hogy Helmut Kohl német kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel találkozzon. Kohl szemébe könny szökött, amikor közölte vele, hogy Magyarország megnyitja határait Ausztria felé az országban tartózkodó több mint százezer keletnémet menekült előtt - mondta Németh Miklós. "Háromszor is megkérdezte, mit szól hozzá Gorbacsov" - idézte fel Kohl szavait. Két héttel később, szeptember 11-re virradó éjjel megtörtént a határnyitás. Az újságíró felvetésére a volt miniszterelnök cáfolta, hogy Horn Gyula tájékoztatta volna Kohlt és Genschert a határnyitásról. Németh Miklós úgy reagált: el kell olvasni Helmut Kohl memoárját az eseményekről. Hozzátette: "Horn Gyula ismert volt arról, hogy szerette magát előtérbe helyezni."

Arra a kérdésre, hogy ha visszaforgathatná az idő kerekét, mi az, amit másképp tenne, Németh Miklós azt mondta: Franz Vranitzkyvel együtt, kamerák előtt nyitná meg a határt.

mti / fotó: APA / EPA / MACIEJ Kulczyński (MACIEJ Kulczyński)

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.