Pesti Srácok

Nyolc év alatt megháromszorozta vagyonát Seszták

null

Nyolc év alatt csaknem megháromszorozta vagyonát Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter – derül ki az Átlátszó.hu közérdekű adatigénylésére érkezett vagyonnyilatkozatokból.

Seszták Miklósnak 2006-ban még „csupán” 66 millió forintra rúgott a könnyen mozdítható (likvid) vagyona: 16 millió forintja volt készpénzben, 44,9 milliója pénzintézetnél, ötmilliója pedig egyéb megtakarításban – olvasható a nemzeti fejlesztési miniszter korábbi vagyonnyilatkozataiban, amelyeket a kisvárdai önkormányzat küldött meg az Átlátszó.hu-nak. Ezek szerint 2007-ben már 67 millió forintja volt, ez a következő évre 41 millióra apadt, hogy 2009-re ismét 65 millió közelébe, 2010-re pedig – Mol- és OTP-részvényekkel együtt – közel 80 millióra duzzadjon. A parlament honlapján elérhető 2014-es vagyonnyilatkozata szerint viszont immár 188 millió forint a likvid vagyona, ami a 2006-osnak mintegy háromszorosa.

Seszták Miklós tegnap a Napi Gazdaságban „kétségbeesett emberek reménytelen próbálkozásainak” nevezte a korábbi cégbotrányait feltáró újságcikkeket. Szerinte ezeknek a támadásoknak az a céljuk, hogy letérítsék a kormányt arról az útról, amelyen elindult, ám ezek a kísérletek nem vezetnek majd sikerre.

PestiSracok facebook image

Átlátszó.hu / MNO - fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.