Pesti Srácok

Washington külföldi fiatalok segítségével próbált nyugtalanságot szítani Kubában

Washington külföldi fiatalok segítségével próbált nyugtalanságot szítani Kubában

Egyesült Államok egészségügyi és civil programok részvevőinek álcázott latin-amerikai fiatalokat küldött Kubába, hogy azok ott megpróbálják elősegíteni a politikai változást - közölte hétfőn egy, az AP amerikai hírügynökség által elvégzett tényfeltárásra hivatkozva a The Washington Times című napilap.

A 2009 októberében, mintegy tucatnyi venezuelai, Costa Rica-i és perui fiatal bevonásával elkezdett projektet Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) felügyelte, a Creative Associates International elnevezésű alvállalkozójón keresztül. A beutazók a szigetet turistaként körbeutazva próbáltak meg potenciális politikai aktivistákat felkutatni.

Egy esetben a Kubába küldött fiatalok álcája egy AIDS-megelőzési műhely volt. A művelet azután is folytatódott, hogy az amerikai állampolgárságú Alan Gross 2009 decemberében történt kubai letartóztatása után amerikai hivatalos személyek arra figyelmeztették a kormányzat szerződéses alkalmazottjait, hogy ne utazzanak a szigetországba.

PestiSracok facebook image

A latin-amerikai fiatalok a Kubában végzett munkájukért 5 dollár 41 centes (mai árfolyamon kb. 1200 forint) órabért kaptak, miközben az Egyesült Államokban a minimális órabér 7 dollár 25 cent (amit a kormányzattal szerződött alkalmazottak esetében Barack Obama elnök 10 dollár 10 centre fog felemelni).

Az AP április elején arról számolt be, hogy a USAID egy "kubai Twittert" üzemeltetett titokban két éven át azzal a céllal, hogy politikai nyugtalanságot keltsen a karibi kommunista szigetországban. A ZunZuneo elnevezésű közösségi oldal mintegy 40 ezer felhasználója elől spanyol és kajmán-szigeteki cégek bevonásával próbálták meg eltitkolni, hogy a projekt mögött valójában az amerikai kormány áll, mint ahogy azt is, hogy annak egyik célja a felhasználók személyes adatainak begyűjtése volt.

A ZunZuneo létrehozásáról Gross kubai letartóztatása után döntöttek Washingtonban és az 2012 szeptemberéig működött. A kommunikációs hálózat felhasználói a terv szerint eredetileg "ártatlan", sporttal vagy zenével kapcsolatos üzeneteket kaptak, és az volt a feladat, hogy a közösségi oldal működtetői politikai tartalmakkal megpróbáljanak "spontán" tüntetéseket szítani. Egy, az AP által idézett dokumentum szerint a cél az volt, hogy "újratárgyalják az állam és a társadalom közötti erőegyensúlyt".

Az ügyben jelenleg vizsgálat folyik, a USAID főellenőrének irányítása alatt.

mti

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.