Pesti Srácok

Ukrán hadifoglyokat vezettek végig Donyeck főterén

Ukrán hadifoglyokat vezettek végig Donyeck főterén

Oroszbarát szeparatisták ukrán hadifoglyok tucatjait kényszerítették arra vasárnap, hogy vonuljanak végig a lázadók ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai Donyeck főterén. Helyszíni beszámolók szerint a Lenin téren végigvezetett, borotválatlan és kócos rabok közül sokan katonai gyakorlóruhát viseltek. A negyven-ötven fős csoportot felkelők kísérték, a felvonulás hírére több száz bámészkodó gyűlt össze a belvárosban. A foglyok érkezését hangszórókon keresztül jelentették be. "Itt láthatjuk vonulni azokat az embereket, akiket azért küldtek, hogy megöljenek minket. Ide akartatok jönni, hát most itt vagytok" - mondta egy férfihang.

Miközben a hadifoglyok leszegett fejjel vonultak, a város lakosai azt skandálták, hogy: "Fasiszták! Fasiszták!". A Reuters brit hírügynökség tudósítója arról számolt be, hogy néhányan üvegekkel is megdobálták a felsorakoztatott foglyokat. A csoport mögött takarítójárművek haladtak lépésben, a szervezők ezzel feltehetően azt akarták érzékeltetni, hogy a kormánykatonák lépte nyomán még a föld is beszennyeződik. A rabokat a felvonulás végeztével két busszal ismeretlen helyre szállították.

Az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács eközben arról tájékoztatott, hogy a biztonsági erőknek eddig 722 tagja halt meg a kelet-ukrajnai harcok következtében. Ez a szám augusztus 11-én még "csak" 568 volt, ami azt jelenti, hogy kevesebb mint két hét leforgása alatt nagyjából százötven katona, rendfenntartó és határőr vesztette életét.

PestiSracok facebook image

mti / fotó: EPA/SERGEI ILNITSKY

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.