Pesti Srácok

Az Egyenlítő blog főszerkeszőjét Orbán feleségének megfigyelésére kérte az MSZP

Az Egyenlítő blog főszerkeszőjét Orbán feleségének megfigyelésére kérte az MSZP

Naponta hozza nyilvánosságra az MSZP-t érintő kínos ügyeket Németh Gábor. Az egykori Egyenlítő blog főszerkesztője azután kezdett el írni például arról, hogyan akarták megfigyelni a szocialisták Orbán Viktor feleségét, hogy blogját – állítása szerint – ellopta tőle az MSZP. A férfi azt mondta: valamennyi történetet bizonyítani tudja, és ezek az egyébként is meggyengült MSZP végét jelentik majd. Velez Árpád, a szocialisták pártigazgatója közben feljelentést tett rágalmazásért.

Vége lehet az MSZP-nek – erről írt új blogján Németh Gábor. A férfi, aki korábban az Egyenlítő blog főszerkesztője és az MSZP ifjúsági szervezetének egyik vezetője is volt azt állítja: a szocialisták ellopták tőle az oldalt, ezért az MSZP számára kínos ügyeket hoz nyilvánosságra, amelyek – ahogy írta – az MSZP, mint párt végét is jelentik majd.

Németh Gábor egy hete arról beszélt a Híradónak, hogy Velez Árpád, az MSZP pártigazgatója kereste meg tavaly ősszel, és arra kérte, hogy bármilyen módon, de készítsen egy videót, amellyel a Fideszt lehetne támadni a bajai időközi választás előtt. Az újságíró nemet mondott, majd néhány nappal később megjelent a bajai videó.

PestiSracok facebook image

A férfi most újabb ügyekkel állt elő. Azt állítja: Velez Árpád 2010-ben arra próbálta rávenni, hogy készítsen titkos felvételeket Lévai Anikóról, Orbán Viktor miniszterelnök feleségéről.

Németh Gábor – állítása szerint – ezeket az eseteket bizonyítani is tudja, a következő napokban pedig újabbakat hoz nyilvánosságra, ami szerinte az MSZP végét jelenti majd.

Innen már csak egy apró lépés hiányzik, és most fognak kibukni azok az ügyek, amelyeket maguk után hagytak, vagyis amelyeket Mesterházy Attila maga után hagyott, és amelyeket Velez Árpád utólag sem próbál megoldani – magyarázta az Egyenlítő blog hajdani főszerkesztője.

A Híradó kereste az MSZP-t is, hogy megtudja, valóban megtörtént esetekről ír-e Németh Gábor, de megkérdezte azt is: nem tartanak-e attól, hogy az újabb botrány végül tényleg a párt megszűnéséhez vezethet.

A szocialisták interjút nem adtak, és az említett kérdéseket sem válaszolták meg, mindössze pár sorban közölték: Velez Árpád pártigazgató beperli Németh Gábort. Azt is hozzátették: rágalmazás miatt már feljelentést is tett, és hogy szerintük az ügyet érintően ez a mérvadó.

hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.