Pesti Srácok

Belső konfliktus miatt lemondott az MSZP pártigazgatója

Belső konfliktus miatt lemondott az MSZP pártigazgatója

Az Index információi szerint a hétvégén lemondott a szocialisták pártigazgatója. Velez Árpád a korábbi pártelnök, Mesterházy Attila legközvetlenebb baráti köréhez tartozott. Lemondó levelében azt írta, hogy úgy érzi, elfogyott iránta a bizalom.

Velez Árpád körlevelében azt írta, hogy az utóbbi időben több olyan hír jutott a tudomására, amely szerint őt tartják akadálynak, hogy az új pártelnök, Tóbiás József megvalósítsa saját irányvonalát, úgy érezte, nincs meg a bizalom iránta, ezért lemondott.

A lap forrásaink szerint Velez lemondása egy újabb állomása lehet az utóbbi időben egyre keményebb szembenállásba forduló belső konfliktusnak, ami a korábbi pártelnök támogatói és az utóbbi hónapokban megerősödött öregek között zajlik.

PestiSracok facebook image

Gőgös Zoltán az MTI-vel tudatta, hogy a pártigazgató szombaton levélben tájékoztatta lemondásáról Tóbiás Józsefet, a párt elnökét, aki elfogadta Velez Árpád döntését.

Velez Árpád 2012 márciusa óta töltötte be a pártigazgatói posztot.

Index / MTI - fotó: MTI - Mohai Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.