Pesti Srácok

Botka: nem a polgármester pártállása határozta meg a fejlesztési forrásokat

Botka: nem a polgármester pártállása határozta meg a fejlesztési forrásokat

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, nem a polgármester vagy a közgyűlés pártállása határozta meg, mennyi fejlesztési forrás érkezett egy településre - jelentette ki Botka László (MSZP) szegedi polgármester kedden a Tisza-parti városban.

A megvalósított beruházások nagysága azon múlt, hogy az adott város jól végiggondolt, hosszú távú fejlesztési tervekkel rendelkezik-e, tisztában van-e versenyképes adottságaival és helyben sikerült-e egyetértést kialakítani a követendő irányról - mondta a politikus Petőfi-telepen, a művelődési házban szervezett kampányrendezvényen mintegy száz ember előtt.

Tíz esztendeje Magyarországon minden beruházás uniós forrásból valósult meg. A most záruló költségvetési ciklusban pedig Szegedre a nagyvárosok közül messze a legtöbb, 300 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett – hangsúlyozta a politikus.

PestiSracok facebook image

Botka László kifejtette, miközben az országban több helyütt üzemek zárnak be, Szegeden az elmúlt hónapokban több száz új munkahely jött létre, például a logisztikai központban, valamint a várost választotta egy ügyfélszolgálati központot működtető vállalkozás és egy jelentős szoftvercég is. Hozzátette: Szegeden a munkanélküliség jóval az országos átlag alatt, 5 százalék körül van.

A szocialista politikus az elmúlt évek fejlesztései közül a már épülő lézerközpont körüli 70 hektáros tudáspark kialakítását emelte ki, ahol azok a vállalkozások telepedhetnek meg, amelyek a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításával foglalkoznak. Ez jelentős lökést adhat a szegedi gazdaság fejlődésének.

A polgármester kitért arra is, büszke, hogy Szeged működteti az egyik legteljesebb körű szociális ellátórendszert az országban. A város évente 4,5 milliárd forintot fordít szociális célokra, ebből 1,5 milliárd forintot közvetlenül 16 ezer szegedi család rendszeres vagy alkalmi támogatására. Amíg azonban néhány évvel ezelőtt a segélyekből 800-900 millió forintot állami támogatás fedezett, ma ez az összeg 300 millió forint, miközben a támogatásra szorulók egyre többen lesznek – tette hozzá a politikus.

mti

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?