Pesti Srácok

Devizahitelek: nyert a K&H, vesztett az MKB és a Takarék

null

Elutasította a devizahiteles perben az MKB Bank Zrt.-nek a magyar állam ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A bíróság szóbeli indoklása szerint a kereset egyes részeit érdemi vizsgálat nélkül utasította el, másutt pedig azzal érvelt, hogy a devizahiteles törvényben rögzített elveknek nem feleltek meg az egyoldalú szerződésmódosítást megengedő részek.

Az MKB azzal próbált érvelni, hogy általános szerződési feltételei tökéletesen megfeleltek az akkor hatályos jogszabályoknak. A bíró szóbeli indoklásában emlékeztetett a Kúria egy korábbi állásfoglalására, mely szerint attól még lehet egy szerződés tisztességtelen, hogy nem ütközik jogszabályba.

A törvényszék első fokon elutasította a pénzintézetnek az eljárás felfüggesztésére vonatkozó indítványát, illetve azt a kérését, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, és az Európai Unió Bíróságához. Az MKB ügyvédje az ítélethirdetést követően nem válaszolt az újságíróknak arra a kérdésre, hogy fellebbeznek-e a kereset elutasítása ellen.

PestiSracok facebook image

A TakarékBank is vesztett, a bíró azzal indokolta az elutasítást, hogy a TakarékBank bizonyos időszakokban alkalmazott szerződéses feltételei elsősorban az objektivitás, az érthető megfogalmazás, és az átláthatóság törvényben rögzített elveinek nem feleltek meg.

Részlegesen nyert azonban a K&H Bank Zrt. Fővárosi Törvényszék keddi ítélete szerint a bank 2014. március 15. és július 19. közötti időszakban egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő egyes kikötései tisztességesek. origo.hu

Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.