Pesti Srácok

Dzsihadista merénylet fenyegeti a Vatikánt?

Dzsihadista merénylet fenyegeti a Vatikánt?

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a római Szent Péter téren és a Vatikán környékén azt követően, hogy az olasz titkosszolgálat merénylet veszélyét jelezte az Iszlám Állam (IÁ) terroristái részéről - jelentette szombaton a Corriere della Sera olasz napilap. Az újság információi szerint a biztonsági szint megemelését az olasz hatóságok két arab férfi lehallgatott telefonbeszélgetését követően rendelték el.

Az olasz titkosszolgálat csupán annyit hozott nyilvánosságra, hogy a két férfi - akik közül az egyik nyolc hónappal ezelőtt még Olaszországban tartózkodott - telefonon beszélt egymással. A beszélgetés során "demonstratív akciót" említettek a Vatikánban.

A biztonsági intézkedéseket szerdától erősítették meg, amikor a Szent Péter téren Ferenc pápa általános audienciát tartott több tízezer ember részvételével. Szigorították a Szent Péter térre belépők ellenőrzését, amelyet a tér oszlopai között felállított fémdetektorokkal is végeznek. Növelték a téren nappal és éjszaka is járőröző olasz csendőrök és rendőrök számát. Az egyenruhások mellett emelték a biztonságot civilben felügyelő olasz rendőrök számát, akik elvegyülnek a hívők és turisták csoportjai között - írta a Corriere. A Vatikánvároshoz tartozó, de Olaszországgal határos Szent Péter tér területére belépők ellenőrzése az olasz hatóságok feladata, amiként a Vatikánt övező olasz terület felügyelete is.

PestiSracok facebook image

Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerint a Vatikánba nem érkezett rendkívüli fenyegetés, és Ferenc pápa sem változtatott eddigi szokásain. A Corriere ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy az egyházfő vasárnap Albániába, november végén Törökországba látogat, ahol szintén kiemelt figyelem kíséri a biztonságát.

MTI / fotó: infowars.com

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.