Pesti Srácok

Elfogták a múlt heti zuglói emberölés feltételezett elkövetőjét

null

Elfogták azt a 31 éves férfit, aki a gyanú szerint a múlt héten megölt egy 47 éves nőt Zuglóban - jelentette be Sulányi Vilmos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Bűnügyi Főosztálya Életvédelmi Osztályának alosztályvezetője hétfőn sajtótájékoztatón.

A rendőr alezredes közölte, a holttestre az áldozat fia talált rá a múlt pénteken, a nőt vélhetően egy nappal korábban ölték meg. Hozzátette: az asszony bántalmazás miatt vesztette életét.

Sulányi Vilmos arról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem beszélt, hogyan jutottak el a 31 éves gyanúsítotthoz, ugyanakkor annyit elmondott: vasárnap menekülés közben fogták el a férfit, akinél egy táska is volt, benne az eszközzel, amellyel a gyilkosságot elkövette. A gyanúsított - akit őrizetbe vettek és kezdeményezik az előzetes letartóztatását - beismerte tettét.

PestiSracok facebook image

Az alosztályvezető közlése szerint a férfi nem ismerte áldozatát, az interneten vették fel a kapcsolatot, az emberölés indoka anyagi haszonszerzés volt. A gyanúsított - akinek nem volt munkája - egy laptopot és készpénzt vitt el az áldozatától.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.