Pesti Srácok

Felfüggesztenék Hiszékeny mentelmi jogát

null

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja - mondta el a testület KDNP-s elnöke kedden Budapesten újságíróknak, a testület ülése után.

Vejkey Imre a zárt ülésen született határozatról közölte: öt igen és egy tartózkodás mellett hoztak döntést. A legfőbb ügyész leiratot juttatott el az Országgyűlés elnökéhez, és ebben az szerepel, hogy Hiszékeny Dezső ügyében közvádas bűncselekmény alapos gyanúja merült fel - emlékeztetett. Jelezte: az ülésen meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, aki maga is a mentelmi jog felfüggesztését kérte.

A szocialista politikus újságíróknak azt mondta: nem követett el bűncselekményt, és véleménye szerint az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik. Előre megtervezett forgatókönyv szerinti akcióról van szó, amelyben manipulatív eszközöket használnak - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Polt Péter legfőbb ügyész júliusban tett indítványt Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztésére vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt.

hir24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.