Pesti Srácok

Felmentették Kunszentmárton hűtlen kezeléssel vádolt vezetőit

Felmentették Kunszentmárton hűtlen kezeléssel vádolt vezetőit

Jogerősen felmentette a Szegedi Ítélőtábla szerdán Kunszentmárton polgármesterét, jegyzőjét, valamint az önkormányzat pénzügyi osztályának korábbi vezetőjét, akiket hűtlen kezelés bűntettével vádolt az ügyészség.

A kunszentmártoni önkormányzat 2008 májusában a csehországi székhelyű Capital Partners a. s. brókercégen keresztül 96,5 millió forint szabad forrását külföldi tőzsdéken forgalmazott részvényekbe fektette. A cseh cégen keresztül végzett tranzakciók kezdetben sikeresek voltak, de 2008 őszétől az amerikai részvények árfolyama jelentősen esett, és az egyes tőzsdei ügyletek után a bróker cég tranzakciós díjat is felszámolt. Amikor az önkormányzat vesztesége elérte a 44 millió forintot, a képviselő testület abban bízva, hogy a részvények ára újra nőhet majd, testületi ülésén a befektetés fenntartása mellett voksolt.

A szerződést az önkormányzat végül 2009 augusztusában zárta le, ekkor a brókercég a portfóliói akkori ellenértékét, 18,2 millió forintot utalt vissza a város számlájára. Az ügyben az Állami Számvevőszék feljelentése alapján indult eljárás.

PestiSracok facebook image

Gyurisné Komlóssy Éva tanácsvezető bíró a Szolnoki Törvényszék felmentő ítéletét helybenhagyó táblabírósági döntés indoklása során kifejtette, Czuczi Mihály akkori és jelenlegi polgármester nem követett el szándékos kötelességszegést, a képviselő-testület határozata szerint járt el, amikor megállapodást kötött a brókercéggel. 2008 tavaszán a polgármester nem láthatta előre, a részvényügyletek milyen veszteséggel járhatnak. Mivel az elsőrendű vádlott nem követett el bűncselekményt a bűnsegédi magatartással vádolt jegyző és osztályvezető esetében is helyesen hozott felmentő ítéletet a törvényszék – hangsúlyozta a tanácsvezető bíró.

mti ( fotón: Czuczi Mihály kunszentmártoni polgármester és védői Szolnokon, a Jász-Nagykun Szolnok Megyei bíróságon, az elsőfokú tárgyaláson)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.