Pesti Srácok

Kémfilmbe illő részleteket derített ki a jobbikos Kovács Béla életéről az Index

null

Az EU intézményei elleni kémkedéssel vádolt jobbikos EP-képviselőről, Kovács Béláról közölt hosszú cikket az Index, melyből egyre inkább az körvonalazódik, hogy Kovács és orosz felesége nem kis halak, az oroszoknak pedig biztosan hozott hasznot a jobbos politikus kétezres években indult politikai pályája is.

Mint ismert: a Krímből kitiltott Kovács Bélát még az EP-választás kampányának hajrájában, májusban azzal vádolták meg, hogy az Európai Unió intézményei ellen kémkedik, kezdeményezték is Brüsszelben a mentelmi jogának a felfüggesztését, ám erről egyelőre még nem szavaztak az EP-ben.

Az Index azt írta: a kémelhárítás már 2009 óta figyelte a Moszkva iránt erősen elkötelezett politikust, aki a magyar titkosszolgálat szerint konspiratív módon bonyolított le titkos találkozókat orosz diplomatákkal. Ha igaz, amivel gyanúsítják, akkor Kovács szerepe az volt, hogy befolyásoló ügynökként segítse az orosz érdekeket.

PestiSracok facebook image

Kovács Béla persze azt állítja, hogy attól még, hogy orosz diplomatákkal találkozott, még nem kém, élete pedig nyitott könyv, csakhogy az Index cikkéből az körvonalazódik, hogy Kovács és felesége múltjában vannak olyan, eddig eltitkolt momentumok és tények, amelyek arra utalnak, hogy az egyik közös pont a házaspár életében éppen a szovjet titkosszolgálat, a KGB volt.

A párhuzamos házasságról, eltitkolt japán és osztrák férjről, alvilágról és rejtélyes utazásokról szóló, kémfilmbe illő történetet itt olvashatja el.

HVG

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.